Vágy a halál után!

Szoba könyv nélkül olyan, mint test lélek nélkül

• 

Augusztus 15-e, Hétfő:

Ma hajnalban érkeztem meg a Liszt Ferenc reptérre. Németországból repültem vissza, haza. Jó, már nem nagyon tudom, hogy mit is nevezzek hazámnak. Öt éves voltam, mikor elköltöztünk, mert anya kapott egy irtó jól fizető szakácsnői állást az egyik öt csillagos étteremben. Így hát fogtuk az összes cuccunkat, ami nem állt többől, mint fejenként egy sporttáska és eljöttünk. Ennek köszönhetően anyanyelvi szinten beszélek németül. Apa egy tanítói állást kapott az egyik általános iskolában, ami persze nem hozott annyi pénzt, mint amennyit anya munkája. Elkezdődtek a viták. Anya rengeteg időt töltött az irodában (amiből mondjuk meggazdagodtunk), és mikor ezt apa megjegyezte neki, közölte, hogy a családban ő keres, és örüljön, hogy eltart minket. Tény, hogy igaz volt, amit mondott, de most apa mit tehet erről? Nem lehet ő is mesterszakács. Ő egyszerűen a tanításhoz ért, és szeret a gyerekekkel foglalkozni. Szóval, egyre sűrűbbek lettek a viták, és hetedikes koromban a szüleim elváltak. A legtöbben úgy gondolják, hogy már elég nagy voltam ahhoz, hogy elviseljem, de ez egyáltalán nem igaz. Fájt. Főleg mivel apa elköltözött. De nem csak a szomszéd utcába, vagy városba. Egész pontosan Amerikába. Úgy gondolja, hogy ott majd minden rendbe jön. Meg tud angolul, tehát ez kapóra jött neki. Viszont ez nem így működik. Nem lehet egy költözéssel mindent elintézni. De ő ezt nem így látta. Fogta magát és elment. Ott hagyott engem. Az én angoltudásom nem elég egy amerikai életre. Így anyával maradtam. Amikor a nyolcadik végett ért eldöntöttem, hogy visszautazom Magyarországra, és a keresztanyámnál fogok élni. Anya rengeteget dolgozott és alig volt ideje rám. Nem tudtam mást tenni. Egyedül azt sajnáltam, hogy el kell hagynom a kinti barátaimat.

Szóval, hajnali háromkor szálltam le a gépről. Niki, a keresztanyám és Detti, Niki lánya, egy idős velem (az ő szülei is elválltak), már vártak. Ezúttal két bőrönddel és egy kézipoggyásszal szálltam le, és még így is egy csomó cuccom anyánál maradt. Láttam, hogy Niki arcán átsuhan egy mosoly, aztán megölelt.

-          Úgy megnőttél! Mennyi cuccod lett!

-          Hát, igen! Olyan jó újra otthon lenni!

Mikor végre elengedett az ölelésből, volt időm alaposabban végig nézni őket. Niki egy középmagas, szőke, egyenes vállig érő hajú, meglehetősen vékony és szép 35 éves nő. A korához képest meglehetősen fiatalnak nézett ki. Én 27nek saccoltam volna. Detti fél fejjel alacsonyabb volt nálam. Neki szőkésbarna, hullámos, szintén vállig érő haja volt.

A reptér előtt beszálltunk Niki kocsijába (fekete Saab), és kezdetét vette az egy órás hazaút. Egy budai, kétemeletes, kertes ház előtt álltunk meg. Amint beléptünk a kertkapun, egy kis kutyus vetette rám magát. Ő Démon, Detti kutyája.

A ház belülről meglehetősen modern volt. A nappaliban egy hatalmas plazmatévé fogadott, fehér garnitúra, vörös padlószőnyeg, fehér falak. A konyha fehér köve iszonyúan csillogott. A fehér pulthoz, vörös bárszékek tartoztak és volt egy hosszú üvegasztal, vörös terítővel. Olyan jól nézett ki. Az alsó szinten volt még egy fürdőszoba, hatalmas sarokkáddal, amiben még jakuzzi is volt. Utána jött az emelet. Ott volt egy WC, meg a három hálószoba. Niki szobájában fapadló volt, rajta kék szőnyeg. Volt egy nagy franciaágy a szobában, kék ágytakaróval. A szobában még egy kétajtós, faszekrény volt, rajta tükörrel. Detti szobája is hasonló képen nézett ki, de neki piros szőnyeg volt, és piros ágytakaró. Volt a szobájában még egy kutyakosár, meg egy íróasztal. Aztán az én szobám. Valójában én kaptam a vendégszobát, de kicsit átalakították. Az egész szobában zöld padlószőnyeg volt. A falak pedig hófehérek. Volt benne egy fehér ágy, zöld takaróval, egy fehér tükrös szekrény és egy íróasztal, felette tükör. A szobából nyílt egy erkély, ahonnan (pont, mint a filmekben), az almafán keresztül le lehetett mászni.

A pakolást későbbre halasztottam, mert hulla fáradt voltam.

Végül 11-kor ébredtem.  Ebédig kipakoltam, utána pedig Niki elvitt engem és Dettit az iskolába. Mára volt megbeszélve egy találkozó az osztályfőnökkel, hogy felvegye az adatainkat, meg odaadja az egyen ünneplőt, meg egyen tornapólót és a tankönyveket. A suli egy sport-, és nyelvtagozatos iskola volt. Az órák javarészt németül zajlottak. Kivéve az irodalmat, nyelvtant, meg az angolt. Heti öt tesi óránk volt és rengeteg sportszakkör közül lehetett választani. Ezt is ma kellett megtennünk. Én jelentkeztem RSG-re, meg úszni, Detti pedig kosarazni. Persze a suliban ilyen alap dolgok is vannak, mint énekkar, csak az nem olyan hangsúlyos.

Az osztályfőnökünk Déri Gábor volt. Egyelőre nem tudok róla véleményt alkotni. Csak ledarált egy (szerintem) bemagolt szöveget, utána adott egy kis információt a jövő heti osztály kirándulásról. Másfél hét a Balatonnál (most péntektől, két hét múlva szerdáig). Nem túl eredeti, de azért jól hangzik. Most, hogy Detti egy biztos pont az osztályból, nem is félek annyira az új osztálytársaktól. Amikor az ofőnk elment, mi is indultunk. A portás először nem akart kiengedni minket, és nem értette, hogy mit keresünk nyáron a suliban. Mikor elmagyaráztuk neki, hogy negyed órája jöttünk, hogy tudjunk beszélni az ofőnkkel végre kiengedett. Dettivel egyszerre tört ki belőlünk a röhögés, amint becsapódott az aula ajtaja.

Elsétáltunk a közeli fagyizóba jégkásázni, közben pedig beszélgettünk. Elsétáltunk egy deszkás parkhoz, ahol többnyire a fiúkat bámultuk. Hiába 15-évesek vagyunk.

-          Te nem félsz az osztálykirándulástól? – kérdezte hirtelen Detti.

-          Miért félnék? Már ismerlek téged, így egy barátom biztos lesz, meg szerintem jól kijövök az idegenekkel. Te félsz?

-          Egy kicsit.

Bíztatóan rámosolyogtam, utána elindultunk haza. Apa keresett telefonon, de csak öt percet tudtunk beszélni, mert mennie kellett. Anya pedig egyáltalán nem hívott. Még a „megérkeztem a reptérre” SMS-emre sem reagált. Mondhatom, törődik velem. Viszont akkor is megbántott. Éreztem, hogy könny szökik a szemembe, de egyszerűen visszatartottam, mert egy könny után jön még száz és nem akartam másnap reggel kibőgött szemekkel ébredni.

Este belelapoztam a tankönyveimben és megnéztem a kötelezőolvasmányokat. Mindet olvastam. Mivel a legtöbb tankönyvünk német volt, megállapítottam, hogy Németországban egy kicsit előrébb tartottunk a tananyagba. Legalább egy kis lazítás lesz az elején.

Lefekvés előtt lezuhanyoztam, aztán felvettem a Micimackós (!) pizsamámat.

Most még olvasom egy kicsit, az Elfújta a szél-t. Nagyon tetszik!

Augusztus 17-e, Szerda:

Tegnap nem volt időm írni. Az egész napot a vidámparkban töltöttük, és azzal voltunk elfoglalva, hogy ne dobjuk ki a taccsot. :) Este pedig Detti egyik barátnője tartott medencés bulit. Tényleg klassz parti volt, de azért amikor ruhástól belöktek a medencébe, mert egy idióta magától beugrott, nem volt kellemes. Detti pedig egy kicsit elengedte magát. Még egy „kis” alkohol is lement. Én a magam részéről nem jövök ki jól az alkohollal, mert a nagypapám abban halt meg. Azzal nincs bajom, ha valamilyen fontos alkalomkor iszol egy pohár italt, de amit Detti művelt az sok. Már szerintem kettőt látott belőlem, és beleszédült a medencébe. Komolyan fennállt a veszélye annak, hogy elfelejt feljönni levegőt venni, és ezt rajtam kívül senki nem vette észre. Gyorsan kirángattam a medencéből és egész egyszerűen hazáig húztam. Niki elől sikeresen elrejtettem a lánya részegségét, utána pedig bedőltem az ágyba.

Ma reggel korán ébredtem. Beágyaztam és felöltöztem. Egy fehér csőtopot vettem fel, egy farmer sorttal. Barna, hullámos, hátközépig érő hajamat pedig egy fehér hajpánttal fogtam hátra. Feltettem egy kevés sminket (szemceruza+szempillaspirál), utána lementem és elvittem sétálni Démont. Az utcák között bolyongva egyszer csak rádöbbentem, hogy tulajdonképpen nem nagyon ismerem a várost, és konkrétan nem tudom, hogy hol vagyok. Ösztönösen a zsebemhez kaptam a telefonomért, ami persze le volt merülve. Végül megláttam egy kis boltot és bementem útbaigazításért. Megkérdeztem az eladót, aki közölte, hogy ilyen utcáról még nem is halott. Hát, ő is nagy segítség volt. Utolsó reményem egy velem egykorú srác volt. Először ő is furán nézett rám, de végül elmosolyodott és közölte, hogy azt az utcát, már három éve máshogy hívják. Gyorsan elmondta az utat, utána folytatta a vásárlást. Szerencsére többször nem tévedtem el, viszont Niki nem örült neki, hogy egy szó nélkül elmentem. Detti csak a srácról érdeklődött.

-          Nem néztem meg alaposan.

-          Na, valamire csak emlékszel!

-          Jó, tehát. Fekete haja van, egy fejjel magasabb nálam. A szeme színét nem láttam a napszemüvegtől. Elég vékony volt, de azért izmos is. Sokat napozhatott, mert irtó barna volt. Nem szeplős és nincs tetkója, legalábbis feltűnőhelyen nincs. Ennyi.

-          Még, hogy nem nézted meg.

-          Nem néztem meg, de ennyit meg bírok jegyezni.

Detti hanyagolta a témát és mentünk reggelizni. Niki rántottát csinált, kolbásszal, de én inkább rántottás kolbásznak hívnám. Na, mindegy!

A mai programunk egész napos vásárlás volt. Legalább húsz boltba bementünk, és mindenhol felpróbáltunk egy csomó ruhát. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy fejenként öt-öt ruhával teli zacskóval jöttünk ki. Én meg még megvettem a Vámpír Naplók második részét. Jól szórakoztunk, mondjuk, iszonyúan fáj a lábam, az egész napos magas sarkúban járkálás miatt.

Vacsora után megnéztük a Házi bulit 1, 2-őt. Éjfélkor mentünk lefeküdni, de még olvastam ötven oldalt az új könyvemből. Mikor aztán végre elaludtam megcsörrent a telefonom.

-          Igen? – kérdeztem, mivel ismeretlen szám volt.

-          Szia, kicsim! Hogy vagy?

-          Anya, hajnali egy van.

-          A fránya időeltolódás. Tehát, hogy vagy?

-          Remekül. Végre sikerült megtalálnod a telefont, hogy felhívj?

-          Most volt időm. – felelte, mintha teljesen természetes lenne.

-          Értem. Én jól vagyok. Beszéltem az osztályfőnökömmel, tegnap Dettivel vidámparkoztunk, ma pedig vásároltunk. Két perce aludtam, most meg veled beszélek. Te jól vagy?

-          Igen. Képzeld el megismertem egy új férfit. Egyszerűen csodálatos…

Kezdődött egy maratoni monológ. Szerintem elaludtam rajtam, mert egyszer csak anya már elköszönt. Később esett csak le, hogy ő egy potenciális pótapajelölt. Megkönnyebbülten mikor visszafeküdtem az ágyba. Már egy kicsit bánom, hogy így beszéltem anyuval. Jó, őt nem nagyon zavarta, de engem igen. Állandóan azért panaszkodom, hogy nem hív, ha meg végre hív, igaz éjszaka, akkor ilyen bunkó vagyok.

Augusztus 19-e, Péntek:

Ez a mindennapos írás nem megy nekem. Tegnap Niki elvitt minket a Velencei-tóhoz. Tök jót strandoltunk. Volt egy német fiúcsapat, akik rendszeresen minket bámultak, és eléggé meglepődtek, amikor viccből odaköszöntem nekik németül. Ezt a döntésemet viszont hamar megbántam, mert ezek után már beszélgetni kezdtek velünk. Alapvetően nem voltak teljesen sötétek, főleg az egyik barna hajú srác. Még helyes is volt. Viszont holnap visszautaznak Németországba, szóval valószínűleg most láttam utoljára. A barátja pedig, teljesen rászállt Dettire. Hívta fagyizni, aztán úszni és végül még ebédelni is meghívta. Szerintem túlságosan nyomulós volt. Detti viszont élvezte a figyelmet, meg az ingyen ebédet. :)

Ma reggel izgatottan ébredtem, mivel ma mentünk az osztálykirándulásra. Legalább húsz percembe került, mire kiválasztottam a ruhámat. Végül egy fehér, spagetti pántos ruhát vettem fel, amin fekete virágok voltak. A hajamat kettőbe fontam és még egy kis sminket is feltettem (szemceruza és szempillaspirál).  Detti mosolyogva figyelte, ahogyan próbálok csukott szájjal szempillaspirálozni, de nem sikerült. Ő egy farmer sortot viselt, egy kék rövid ujjúval.

Lent Niki a kezünkbe nyomott egy-egy szendvicset az útra, utána pedig jóformán kitolt minket az ajtón, hogy végre elinduljunk. A suli húsz percre volt gyalog, de kocsival kábé ötre.

A lépcsőn már ültek néhányan. Volt egy háromfős fiúcsapat, és egy kétfős lány csapat. Az osztályba, 15-en járunk, tehát még azért vártunk a többiekre. Detti és én mosolyogva odamentünk a másik két lányhoz, de ők annyira nem voltak oda tőlünk. Egyikük unottan végigmért, aztán gúnyosan elvigyorodott és dobott egyet vörös haján. A másik lány nem mondott semmit, hanem egyszerűen behúzta a WC-re a barátnőjét.

-          Helló! – köszönt rám váratlanul az egyik fiú a háromból.

-          Szia! – mosolyodtam el, amikor rájöttem, hogy ő igazított el, amikor eltévedtem.

-          Úgy látom hazataláltál.

Közben Detti is bekapcsolódott a beszélgetésbe, aztán meg a másik két fiú. Olyan tíz perc múlva azt vettem észre, hogy a két nem túl szimpatikus lányon és egy fiú kivételével az egész osztály körben állva beszélt. Meg kell hagyni a fiúk iszonyú helyesek. Azt elég hamar kiszúrtam, hogy a lányok kedvence Szabi, de nekem a barátja jött be, Robi, de azért Ben is helyes. Neki (Robinak) sötétbarna haja és zöld szeme van. Kábé két centivel magasabb nálam. Testalkatilag sportos. Mondjuk, milyen lenne, hiszen sportosztályba jelentkezett, akkor biztos sportol.

A két kísérő tanárunk, az ofő és az osztályfőnök helyettes, a busszal egyszerre érkezett meg. Viszonylag gyorsan el tudtunk indulni, de így is felkeltettünk mindenkit, aki a suli melletti házakban lakott. Amúgy az osztályban lévő nemi elosztás majdnem egyenlő. Jó, egyenlő nem is lehetne egy 15fős osztályban. Összesen hét lány van és nyolc fiú.

Balogh Laura (Én)	Erdész Levente (Levi)	Fenyvesi Bernadett (Detti)
Genczi Vivien (Vivi; a vörös csaj barátnője)	Hermann Szabolcs (Szabi, alias, szívtipró)	Hoffer Rebeka (Beka; a vörös hajú csaj)
Horváth Róbert (Robi; a világ leghelyesebb…)	Keszthelyi Dániel (Dani; az útbaigazítóm)	Lőrincz Benjamin (Ben; menő és ő is helyes)
Molnár Attila (Atika)	Nagy Zsófia (Sophie, Zsófi)	Schneider Zoltán (Zoli; ő nem beszélt velünk)
Tóth Ilona (Ili)	Urbán Ferenc (Feri)	Urbán Tekla (Tekla; ő és Feri nem tesók)

Ez egy rögtönzött névsor. Most épp a buszon ülök, és azt hallgatom, hogy melyik fiú tudd idétlenebb dalt mutatni a mobilján. Majd még este írok.

Megérkeztünk. A táborunk Káptalanfüreden van. Faházakban lakunk, mondjuk nem kellett túl sok. Összesen öt darab (igazából négy elég lett volna, de ugye a fiúk meg a lányok nem kerülhetnek egy szobába), de ebben már a tanároké is benne van. Én egy hatágyas szobában voltam Teklával, Dettivel és Zsófival. A szomszédunkban van Robi, Szabi, Ben és Levi. Ők azt hiszem a menők és a másik négy fiú a kevésbé menő. A másik oldalunkon a többi lány van.

A mai program a kipakolás volt, meg orvosi vizsgálat, aztán lementünk a Balatonhoz, fürdeni. Szerintem a tábor strandja volt (legalábbis a büfés ugyan az volt, mint a táborban). Egy játszótér áll rajta meg van néhány ping-pong asztal és kábé ennyi. Ja, meg még egy röplabdapálya, és két kiskapu a focihoz. Viszont a Balaton a lényeg és az persze volt. A fiúk mártózás nélkül lecsúsztak az egyébként homokozóhoz való csúszdán, egyenesen a vízbe. Utána meg kifele fröcsköltek. Még be se mentem a vízbe, de már tiszta víz voltam. Szóval tök mindegy volt, hogy mennyire hideg a víz. :) Miután már igazából bent voltunk a Balatonban a fiúk megpróbáltak a víz alá nyomni minket. Ezt nem hagytuk szó nélkül és a vége az lett, hogy jóformán mindenki a víz alatt volt.

Amikor a tanárok kihívtak minket a vízből, megrohamoztuk a büfét. Vettünk egy-egy jégkrémet és letelepedtünk az asztalokhoz beszélgetni. Egyszer Levi mondott egy viccet, amitől annyira röhögtem, hogy majdnem megfulladtam. A többiek persze kiröhögtek.

-          Ez nem vicces! Majdnem meghaltam. – mondtam félig nevetve, félig komolyan.

-          Ja, majdnem kinyírt egy narancslé! – röhögött tovább Szabi.

Jó, így furán hangzott.

Este éjszakai túrára mentünk a közeli erdőbe. Egy kicsit még féltem is tőle, mert azért el lehet tévedni. Mondjuk, 14 embert elhagyni plusz két tanárt nem túl egyszerű. A túrán nagyon jól éreztem magam. Rengeteget röhögtünk, és tényleg zengett tőlünk az egész környék. A tanároknak kezdett elegük, lenni belőlünk, de azért néhány poénon ők is elmosolyodtak. A fiúk közben azzal szórakoztak, hogy faágakkal bökdöstek minket hátulról, hátha megijedünk. Ez nem jött össze. Egyszer megfogtam a botot és meghúztam, mire Szabi akkorát esett. Megérdemelte. J

A táborban persze folytatódott az ökörködés, de egy másik táboroztató kijött a házából és elkezdett velünk ordibálni.

-          Hajnali fél egy van! – üvöltötte.

-          Nem kértünk pontos időt. – közölte Ben, mire mindenki röhögésben tört ki, kivéve persze az idegen tanár.

-          Úgy látom téged nem neveltek meg! Ha még egy pisszenést hallok, akkor nagy bajban lesztek.

-          Juj, mindjárt bepisilek. – mondta affektálva Levi.

-          Hogy merészeled ezt a hangnemet? Hol vannak a tanáraitok?

-          Hát itt meg mi történt? – kérdezte Gábor bá.

Mondanom se kell, nem dicsért meg minket. Kaptunk egy fél órás fejmosást a „felnőtteket tisztelni kell” témából, aztán dühösen elküldött minket lefeküdni.

Már épp elaludtam, amikor a fiúk benyitottak a házba. Detti felsikított én még időben visszanyeltem.

-          Ti mit kerestek itt? – kapcsolt először Zsófi.

-          Nem is örülsz, hogy látsz? – szórakozott Szabi.

Egyszer csak Robi jelent meg a létra tetején és odaült mellém. Tudtam, hogy elvörösödöm, ezért hálát adtam a sötétnek. Egyértelműen Szabi beszélt a legtöbbet, aztán le akart ülni Tekla mellé, csak nem látta, hogy ő már alszik, ezért konkrétan ráült. Hát, Tekla nem értékelte és seggbe rúgta. Mi többiek meg jót röhögtünk. Hiába, 15 évesek vagyunk. Nem tudom, hogy meddig ment a dumálás, mert elaludtam valamikor.

Augusztus 20-a, Szombat:

Reggel Robi vállán ébredtem. Az ő feje meg az enyémen volt. Ez tök romantikus. Viszont azt biztosra vettem, hogy amikor az ofő jön ébreszteni nem, lesz oda a fiúk jelenlététől. Mivel Robi még aludt, nagyon óvatosan keltem ki alóla, és lemásztam. Egyedül Ben nem aludt már, ő Detti ágyán ült. Vidáman köszönt mikor meglátott és nem túl halkan. Szabi kivételével mindenkit felkeltett, aminek következtében kapott néhány párnát az arcába. Az egyik viszont Szabit találta el, így ő is felkelt. A fiúk gyorsan átmentek a saját házukba, így nem buktunk le. Mi meg felöltöztünk. Én egy kék csőtopot vettem fel, egy farmer sorttal és egy piros topánkát. A hajamat egy hullámcsattal fogtam hátra. Épp a sminkemet tettem fel, amikor benyitott a szobába Gábor bá.

-          Jó reggelt! A mai programunk, hogy Fűzfőre megyünk bobozni. Kényelmes cipő! Délután meg marad a Balaton. – ezt gyorsan eldarálta és már ment is ki.

Hát, az ofő olyan fura. Néha jó fejnek tűnik, például mosolyog a vicceinken, de néha meg olyan karót nyelt. Úgy leszúrt minket a tegnap este, pedig mi csak megvédtük magunkat. Amikor meg elmond egy programot, olyan egyhangú. Mintha csak megerőltető lenne velünk lennie. :) Jó, tény, hogy nem vagyunk könnyű esetek, de akkor is! Király a társaság!

Reggeli után jött a busz és elvitt minket a bob pályához. Út közben a két tanár alig bírt minket leállítani, ugyanis Szabi kitalálta, hogy a kajacsata a buszon remek szórakozás és ennek örömére Ferihez vágott egy dobozos kólát. A tanárok megkönnyebbültek, amikor leszálltunk a buszról. Összesen két csúszást fizettek nekünk, a többit magunknak kellett. Ez mondjuk senkit sem zavart, ugyanis majdnem mindenki hétszer csúszott, meg amit a tanárok fizettek. Szóval, én elsőre lecsúsztam Dettivel, de őt utána hívta Levi és így kerültem Robi mellé. Azért ez már komoly. Igazából én jobban szeretek egyedül menni, mert azért úgy kényelmesebb, de mindegy. Robi viszont egyszer sem fékezett és néha halálfélelmem volt. Hamar rájöttem, hogy egyik fiú sem fékez, ugyanis következőre Bennel mentem, utána meg Szabival és egynek sem volt ismerős a lassítás szó.

A bob „fáradalmai” után beültünk a büfébe, ahol a tanárok vettek egy-egy jégkrémet nekünk. Pechünkre nem volt elég szék, így kénytelenek voltunk a lépcsőre telepedni. Persze örültek nekünk, akik ott akartak közlekedni. J

Mikor visszaértünk a táborba rohantunk ebédelni, mert különben az utánunk lévő turnusnak ránk kellett volna várnia. A szakácsok tök jól főznek. Ma krumplistészta volt. Ebéd után kaptunk egy óra pihenő időt, mielőtt lemennénk a partra. A fiúk a focipályán fociztak, mi meg mellettük röplabdáztunk. Egyszer fejbe rúgtak véletlenül a labdával. Természetesen, bőrlabda volt. Egy pillanatig azt hittem letörik a fejem a nyakamról. Persze a fiúk azonnal körbeálltak és kivételesen komoly fejet vágtak. Ez annyira hihetetlen volt, hogy elröhögtem magam, aztán a bőrlabdát visszadobtam a pályára.

-          Rendben vagy? – kérdezte azért Ben.

-          Aha, csak kettőt látok belőled. – mondtam még mindig röhögve.

-          Az remek. Kész szerencse, hogy nem hármat. Viszont, ha tényleg többet látsz belőlem, akkor szerintem ülj le egy kicsit.

Megfogadtam Ben tanácsát és inkább a focit bámultam, mondjuk elég érdekes volt ugyanis én kétlabdás mérkőzést néztem. Legalábbis az első öt percben, utána szerencsére már csak egyet láttam mindenkiből.

Az egy óra letelése után, pontosan elindultunk a strandra. Peckünkre a másik tábor is lent volt éppen, a „kedves” táboroztató nőcivel. Leszegett fejjel mentünk el mellettük, de láttam, hogy a fiúk szakadnak a röhögéstől közben. Nem nagyon viselte meg őket az a fél órás fejmosás. Viszont egy nálunk kábé egy évvel idősebb srác, és a barátai eléggé szúrós tekintettel meredtek ránk. Letelepedtünk a mólóra és már mentünk is be. Szokás szerint már jóval előbb vizes lett a hajam, minthogy lebuktam volna. Ezúttal passzolgattunk egy labdát, utána mélyebbre mentünk. Mi lányok, felültünk a fiúk nyakába, és egymást lökdöstük le onnan. Összesen nyolcan játszottunk, Tekla ült Szabi nyakában, Detti Leviében, Zsófi Robiéban én meg Benében. Kicsit bántam, hogy Zsófival nem cseréltünk helyett, de mindegy. Bennel verhetetlenek voltunk. Összesen egyszer sikerült lehúzniuk, de akkor együttesen támadtak. A jutalmunk egy-egy palacsinta volt. J

A tanárok beleegyeztek, hogy tarthassunk éjszakai fürdőzést, de szerintem ezt a másik táborozó brigád is hallotta, mert érdekes módon ők is maradtak. Aztán a fiúk mentek focizni, mire ők is pont oda akartak menni. Ennek egy focimeccs lett az eredménye. A másik iskolában több fős osztályok voltak, mint a miénkben így ők legalább húszan drukkoltak a négy fiúnak, aki játszik. Mi csak heten. Ugye a mi szobánk, plusz Feri, Ili és Dani. A másik oldalról ilyen szurkolásokat hallottunk „gáncsold el” meg „rúgd tökön”. Hát ők is kedvesek. :) Viszont az egyik nagydarab fiú megfogadta az egyik szurkolást és teljes erejéből nekiment Levinek. Ő erre csak röhögött, mert közben Ben rúgott egy gólt. Mondjuk, szerintem fájt is neki, de soha nem mutatta volna ki, hiszen az ártott volna a népszerűségének. A meccs végül öt-öt lett, mert már nagyon besötétedett és nem tudták folytatni. Még fürödtünk egy gyorsat a Balatonban, aztán elindultunk haza. Az egész úton ringlóval dobáltuk egymást és csak a táborhoz érve vettük észre, hogy a másik csapat is feljött. Annyira idegesítő, hogy állandóan a nyomunkban vannak.

A fiúk ma este is átlógtak és ismét Robi ült mellém. Szabi áthozta a Lap-topját és halkan megnéztük rajta a Viaszbábút. Jó, egy kicsit féltem, de egyébként nagyon jó film. Egyszer úgy megijedtem, hogy megszokásból elfordultam, csakhogy Robi is az ágyon ült, így egyenesen nekimentem a vállának a fejemmel. Szegén fejemre rájárt ma a rúd. :) Robi tudtam, hogy elmosolyodik, aztán egy perc múlva szólt, hogy visszafordulhatok. Tök kedves volt tőle. Aztán váratlanul benyitott Gábor bá.

-          Ezt, mégis, hogy képzeltétek? – üvöltötte, olyan hangosan, hogy szerintem mindenki felkelt egy kilométeres körzetben. – Hajnali kettő van! Már két órája volt a takarodó és nem elég, hogy fent vagytok, hanem ti még – itt a fiúkra mutatott – náluk töltitek az éjszakát! Viszont, ha már ilyen jól elvagytok, akkor remélem nincs ellenetekre húsz kör a focipályán!

Tehát ez lett a büntetésünk. Húsz, hosszú kör. Jó, tény, hogy sportos osztály vagyunk, de azért hajnali kettőkor nem volt olyan kellemes. Ráadásul Gábor bá, folyamatosan húzogatta a vonalakat, hogy ne tudjunk csalni.

Augusztus 21-e, Vasárnap:

Reggel hatkor volt a könyörtelen ébresztő. Gábor bá új kedvenc mondata: Aki éjjel nagy legény, az legyen reggel is az. Tehát ettől az elvtől vezérelve hatkor berontott a szobába és közölte, hogy negyed óránk van elkészülni. Gyorsan felvettem egy zöld, nyakban kötős felsőt, egy háromnegyedes farmergatyával. A hajamat egy fehér csattal felfogtam, utána meg feltettem egy kevés szempillaspirált. Mikor megfelelőnek ítéltem meg a külsőm, kimentem az udvarra, mert ott kell gyülekezni. Mivel még senki más nem volt készen, leültem egy padra, erre egyszer csak a másik táborból az egyik fiú ült le mellém. Hamar megismertem, hogy ő volt a fociban a vezér, és alighanem az osztály legnépszerűbb fiúja.

-          Jó reggelt! – köszönt vidáman.

-          Szia! – néztem rá furcsán.

-          Gondoltam, hogy beszélgethetnénk, amíg nem jönnek ki a barátaid.

-          Mégis miről szeretnél beszélgetni?

-          Bármiről. Először is, hogy hívnak?

-          Balogh Laura. Téged? – kérdeztem tettetett érdeklődéssel.

-          Linczmayer Zsolt!

Ilyen fura nevet még nem hallottam, de meg kell hagyni elég gazdagosan, hangzik. Ekkor mértem végig a fiút. Fekete haj, kék szem vékony, kisportolt alkat. Alapvetően még helyes is volt, de egyszerűen nem az én ízlésem.

Aztán végre megérkezett a megmentőm, Robi. Zsolt gyorsan elköszönt, Robi pedig leült mellém.

-          Mit akart? – nézett Zsolt után.

-          Beszélgetni.

-          Érdekes figura.

-          Az.

Robi és én majdnem negyed órát beszéltünk, mire a többiek kiértek. Hát ennyit Gábor bá utasításáról.

Reggeli után megtudtuk a programunkat. Egy csodás kirándulás az ajkai üveggyárban, délután pedig Balatonalmádiban lesz egy vásár. Az első programot nem túlzottan díjaztuk, de a másodikat már legalább a lányok támogatták. J

Az Ajkáig tartó utat végig beszéltük, az ofőnk örömére. Szerintem ő úgy gondolta, hogy az esti futástól ki leszünk fáradva. Hát, tévedett! Viszont a programnak volt egy hátulütője. Kiderült, hogy a másik iskola, akik itt táboroznak, testvériskolája a miénknek. Ők meg kitalálták, hogy kapcsolatépítési célokból, ők is velünk jöttek. Mivel nem volt túl nagy a buszunk, össze kellett zsúfolódni. A végleges helyem Detti és Ben közé beszorítva lett. Jó a beszorítva túlzás, mert nem volt annyira kényelmetlen, hiszen nem vagyunk nagyon szélesek. Mondjuk az út néhány helyen meglehetősen göröngyös volt, így párszor ráborultam szegény Benre. J

Az ajkai gyár jó volt, de semmi extra. A végén volt egy kisebb kiállító terem, és még egy-egy pezsgős poharat is kaptunk. A visszaúton már Ben és Robi közé kerültem! Ben telefonján „Legyen ön is milliomost” játszottunk, de a két fiú már fejből tudta a megoldásokat, tehát megnyertük a 40.000.000. forintot. J

Ebéd után megint kaptunk egy óra pihenőt, amit a büfében töltöttünk. Az ebéd ezúttal nem volt jó, ezért grillezett sajtos szendvicset zabáltunk, és négyesével csocsóztunk. Most Robival voltam párban, és másodikak lettünk. Szabi és Tekla legyőztek. Tényleg, kezdem észrevenni, hogy állandóan együtt vannak. Lehet, hogy alakul közöttük valami. Az tök jó lenne, tökre illenek egymáshoz.

Az egy óra pihenő után, elindultunk volna a buszhoz, de kedves tanáraink, kitalálták, hogy elfutunk a vásárig. Jó csak 3km, de akkor is. Olyan negyed óra alatt befutott mindenki a mi osztályunkból, de még tizenöt percet kellett várnunk a másik iskola, néhány diákjára. Közben mi már elkezdtünk vásárolgatni. Találtam egy olyan szép nyakláncot. Egy kagyló volt rajta, ami a kék színeit viselte. Kívülről (a legszélesebb részétől) befelé haladva egyre sötétedett. Viszont én okos, a táborban hagytam a pénztárcámat. Hát, ilyen az én formám. J

Aztán jött a nap fénypontja! Robi odajött hozzám és elhívott kettesben fagyizni. Hát, nem romantikus? Mialatt megettük a fagyit sétáltunk a Balaton parton, és beszélgettünk. Robi családja meglehetősen nagy. Van három testvére (két húg, egy öcs), velük él a nagymamája és azon kívül van négy unokatestvére, persze ők már nem velük laknak. A szülei egy kávézóláncot működtetnek és néha, egy kis plusz zsebpénzért ő is be szokott segíteni. Szereti az állatokat, kivéve a macskát (itt már még szimpatikusabb lett), van is egy tengerimalaca. Bírja a rock zenét, a horror és SCIFI filmeket, meg az izgalmasabb könyveket, például a Harry Pottert. Jó, nem beszéltünk túl izgalmas dolgokról, de tök sok mindent megtudtam róla, meg ő is rólam. Az idő jól eltelt, mert mire visszaértünk már mindenki ránk várt. Erre Robi még elment a táskájáért. Gábor bá nem túlzottan értékelte.

Gyors és fárasztó hazafutás, aztán vacsoráig még megnéztük a viaszbábú végét. Robi már tapasztalatból tudta, hogy mikor fogok megijedni, így felkészült a váratlan nekimenéseimre és így nem vertem be újra a fejem.

Vacsora után a tanárok még hagytak minket focizni, meg röplabdázni, de be kellett vennünk a másik suli osztályát is. Rebeka, Ili és Vivi jól viselte, mert állításuk szerint végre „normális” lányokkal is beszélgethetnek. Zsolti és a három haverja viszont állandóan versengtek Szabiékkal. Először fociztak, utána kosaraztak és a végén röplabdáztak. Mikor pedig az utolsóban kikaptak egyből csalással vádoltak meg minket. Szerintük az utolsónál Robi pályán kívülre ütötte a labdát, és, ha az, az ő pontjuk lett volna, ők nyernek. Persze mi bent láttuk a labdát, mire Zsolti egyik barátja fogta magát és szó szerint rávetette magát Robira. Az oké, hogy a 15 éves srácok feltűnési viszketegségben szenvednek, de most ilyenen összebalhézni? Szóval Robi válaszolt a támadásra és belekönyökölt a másik srác, Patrik oldalába. Itt már kezdett eldurvulni a helyzet. Patrik ököllel bemosott egyet Robinak.

-          Csinálj már valamit! – mondtam idegesen Szabinak.

-          Nem lehet! A bunyókban ez íratlan szabály. Nem mehetsz bele a másik verekedésébe.

-          Inkább megnézed, hogy szétverjék a barátod?

-          Ha beleszállnék, ő minden féle képen vesztene. Tudod, inkább veszíts méltósággal, mint nyerjél nem a saját erődből.

-          Ez hülye mondás.

Közben Robi is öklözni kezdett, és a végén már mind a két fiú fejéből ömlött a vér. Szerencsére ekkor megérkezett az ofő helyettes és leállította őket. Mind a kettejüket elküldte az orvosiba, közben meg ordibált. Én inkább meglógtam, mielőtt elkezdte a kiselőadást arról, hogy miért nem állítottuk le őket, és az orvosiba futottam. Éppen a Robi fején lévő sebet tapasztották le egy ragtapasszal.

-          Jól vagy? – kérdeztem, amikor már kijött az orvosiból.

-          Remekül. Viszont mi van a többiekkel?

-          Szerintem épp az ofő helyettesnek a kioktatását hallgatják.

-          Téged elengedtek?

-          Igazából meglógtam, mielőtt elkezdte. Csak aggódtam értem. – jó, az utolsó mondatomnál legszívesebben lenyeltem volna a nyelvem.

Robi csak elmosolyodott, aztán hirtelen megállt és felém fordult.

-          Szerintem most ne menjünk vissza!

-          Nagyon le leszünk szúrva. – mondtam, de már magamban eldöntöttem, hogyha ő nem megy vissza, akkor én sem.

-          Így is úgyis, akkor nem mindegy?

Jó, a mi programunk biztosan kellemesebb volt, mint a többieké. Kilógtunk a kapunk és elsétáltunk a kertmoziig, hátha van valamilyen film és szerencsénkre volt. Jó, a Percy és a villám tolvaj, de legalább volt. Szóval beültünk. Viszont a szúnyogok annyira csíptek. Váá, még most is viszketek. De Robival voltam és ez mindenért kárpótolt.

Fél tizenegyre értünk vissza a táborba és egyből Gábor bával találtuk szemben magunkat. Hát, amit tőle kaptunk, az nagyon kemény volt. Felhívta a szüleinket az én esetemben a keresztanyámat és elmondta, hogy kiszöktünk. Egy kis időre azt hittem, hogy haza küld minket, de végül megúsztuk és csak büntetést kaptunk. Konkrétan azt, hogy az elkövetkező három napon nem fürödhetünk a Balatonban és össze kell szednünk a házak körüli szemetet. Ezt viszonylag könnyen megúsztuk. Amint kiléptünk a tanár irodájából, Robi röhögő görcsöt kapott. Jó én nem tettem ilyen könnyen túl magam rajta, de Robit látva elmosolyodtam. Bementünk a mi házunkba (biztosra vettük, hogy a többi fiú is ott van) és elmeséltük, hogy mi volt. Aztán elhelyezkedtünk a szokásos helyünkön és beszélgettünk. Én csak hallgattam, aztán elaludtam.

Augusztus 22-e, Hétfő:

Mikor felébredtem, Robi feküdt mellettem és engem bámult. A többiek még aludtak így csendben beszélgettünk. Olyan romantikus volt, így suttogni. Kezdtem érezni, hogy Robi sem közömbös irántam és ez olyan… Ha most folytatnám, az ömlengést akkor betelne az egész naplóm. J

Aztán hirtelen meghallottam, hogy valaki közeledik. Gyorsan lemásztam és az ajtóhoz pattantam, amíg Robi felkeltette a többi fiút és bemásztak az ágyak alá.

-          Jó reggelt! – köszönt Gábor bá – Ma egész nap strandolunk, úgyhogy pakoljatok össze, mert reggeli után azonnal indulunk!

-          Igen, tanár úr!

Jó eddig megvoltunk, de utánunk a fiúkat ébresztette. A legelső alkalommal már elsütötték, hogy ők korán ébredtek és futni mentek, de nem volt valószínű, hogy megint beveszi. Szabi állt elő az ötlettel, miszerint WC-re mentek.

-          Általában a lányok szoktak csoportosan WC-re járni. – nézett rá furán Ben. – Mondjuk rólad eddig is tudtuk, hogy meleg vagy! – ugratta.

Mi felnevettünk, Szabi pedig hozzávágott egy párnát. Végül a WC-s megoldás maradt és, bár Gábor bá furcsállta, végül nem szólt semmit.

Mivel én és Robi nem mehetünk a vízbe három napig, tettünk el kártyát, meg zenelejátszót, plusz én még könyvet is. A strandon leterítettünk egy plédet, egy fa alá, aztán Robival elterültünk rajta, amíg a többiek bementek. Miközben Green Day-t hallgattunk én olvastam ő meg a telefonján játszott. Szóval néma csendben feküdtünk egymás mellett, amikor egyszer csak egy vödörnyi víz zúdult ránk.

-          Te totál kattant vagy? – eszmélt előbb Robi – Leöntötted majdnem a mobilom.

-          Meg a könyvem, de ezt nem csak majdnem! – emeltem fel a Mediátort.

-          Jól van, na! Gondoltam, ha már ti nem jöhettek be a vízbe, azt hozom ide. – magyarázkodott Szabi.

Ó, azért aranyos volt tőle, de gondolkodhatna is néha. :) Robi és ő még veszekedtek egy keveset, mert Robi MP4-e nem úszta meg a vizet és nem indult el. Aztán Szabi fogta magát és visszament a vízbe.

-          Most komolyan ezen vesztek össze?

-          Tönkre ment az MP4-em.

-          Szabi jót akart. Elcseszte, de bocsánatot kért.

-          Akkor menj utána és ápolgasd a lelkét! – mondta bunkó stílusban.

Én felálltam, fogtam a papucsom és elmentem a strand túloldalára. Bántott, hogy Robi bunkó volt, de értettem, hogy miért, de most szegény Szabival ezen vesznek össze. Leültem a röplabda pálya homokjába és épp a sírással küszködtem. Jó, én se vagyok teljesen épeszű, hogy ezen majdnem elbőgöm magam, de ez bizonyítja, hogy szeretem Robit, különben nem bántana ennyire. Az is tény, hogy csak pár napja ismerem, de én hiszek az első látásra szerelemben.

A következő pillanatban Robi simította meg a vállamat és leült mellém. Egy hosszú pillanatig nem szóltunk egy máshoz, de végül ő szólalt meg.

-          Ne, haragudj! Igazad van, csak az MP4-em egy emlék volt. A nagypapámtól kaptam, két nappal azelőtt, hogy meghalt.

Itt rajtam volt a sajnálkozó szerepe. Így már teljesen megértettem, hogy miért akadt ki. Hirtelen átöleltem, ő meg a hátamat simogatta. Olyan jól esett, de aztán megjelent Szabi. Én gyorsan odamentem Dettihez, hogy meg tudják beszélni. Közben Zsolti jött oda hozzám a barátaival. Ben védelmezően elém állt, Levi meg csatlakozott hozzá, mire Zsolti gúnyosan elvigyorodott.

-          Nyugi már, nem verekedni jöttünk! Mondjuk, megértem, ha féltitek tőlünk a lányokat. Elvégre is köztetek nem túl jó a felhozatal.

-          Nem gondolod, hogy kicsit nagy a pofád? – kérdeztem ösztönösen és kiléptem Ben mögül. – Egy sznob paraszt vagy. Akkor is ilyen nagy lenne az arcod, ha nem állna melletted ez a három testőr? – először gorillát akartam mondani, de még időben leállítottam magam.

Zsolti nem tudott azonnal válaszolni és zavarában csak vigyorgott, de végül megszólalt.

-          Drága, én nem vagyok beképzelt, csak reális. Nyugodtan bevallhatod, hogy te is rólam álmodozol!

Ekkor kezdtem gyanakodni arra, hogy részeg, és megláttam Bálintnál egy alkoholos üveget (nem láttam mi volt benne, mert csak egy villanásnyit láttam belőle).

-          Te részeg vagy. – mondtam ki ezúttal hangosan.

-          Ugyan már, ez ne gátoljon. Bejössz nekem én meg ugye mindenkinek bejövök, tehát lépjünk a következő fázisba. Hagyd itt ezeket, a barmokat.

Olyan ideges lettem, hogy ilyen idióta, hogy lekevertem neki egyet. Velem ne beszéljen úgy, mint akivel bármit megtehet és a barátaimat is hagyja békén! Egy pillanatra Zsolti leblokkolt, aztán kezdtem azt hinni, hogy visszaüt. Lehet meg is történt volna, ha Ben nem kapja el a csuklóját.

-          Ha, még egyszer, kezet mersz emelni rá, vagy bármelyik másik lányra, esküszöm, hogy a korházba juttatlak!

Jó, ehhez hozzátartozik, hogy Ben járt egy csomó ideig valamilyen küzdő sportra. Majd meg kell kérdeznem tőle, hogy milyenre! Szóval ez így az ő szájából hangozva eléggé fenyegetően hatott, legalábbis annak, aki tud Ben múltjáról. Viszont Zsolti egyrészt részeg volt, másrészt nem sokat tudott rólunk. Egyszerűen felröhögött, és végül, mikor Ben elengedte a karját, elment. Mi visszamentünk a plédünkhöz és elkezdtünk „Kent kupézni”. Közben Robi és Szabi is visszajött és csatlakoztak. A párom Detti volt és kész jelkódexünk volt. Jeleztünk, ha valamiből kettő volt, ha három, és persze amikor négy. Végül Levi és Ben nyert, de a jelüket nem voltak hajlandóak megmutatni. Mi egyszer se láttunk semmit. A tanárok észrevették, hogy a tegnapi büntetéssel nem nagyon érték el, hogy halkabbak legyünk. J

Ebéd után meg volt tartva a szokásos pihenő óra. Kivéve nekem és Robinak, mivel mi a szemetet szedtünk. Éljen! Ilyen koszos társaságot, mint a miénk, még nem láttam. Ha nem dobtam ki legalább húsz nejlon zacskót, akkor egyet sem. Ráadásul Robi sem volt ép nagy segítség. Konkrétan ült a padon és a telefonját nyomkodta, néha pedig közölte, hogy mindjárt segít, csak, aztán valahogy mindig elfelejtette az ígéretét. Hiába, fiú! Mikor végre megfelelő volt a tábor higiéniája, újra lementünk a strandra. Ezúttal vittünk ping-pong ütőt, így azzal szórakoztunk. Hol egyesével, hol párosával. A páros bajnokságon Bennel arattunk. Tizenegyes meccseket játszottunk, és a három meccs alatt, összesen öt pontot vesztettünk. Szóval szuperek voltunk.  :) A parton többet nem futottunk össze drága testvériskolánkkal, így még mindenki egyben van.

Vacsora után (Makaróni, Detti utálja) a tanárok körbeadtak egy lapot, hogy szerveznek egy „ki-mit- tud”-ot. A lányokkal jelentkeztünk és már el is kezdtük kitalálni egy táncot. Mivel én RSG-zem, már évek óta, meg Zsófi és, mi csináljuk a spárgákat, meg ilyenek. A fiúk nem jelentkeztek, hanem inkább nekünk adtak tippeket. Például, hogy miniszoknyát vegyünk fel. :) Szóval, főleg „hasznos” tanáccsal láttak el minket.

Takarodó után a zuhanyzók mögött találkoztunk, mondjuk eléggé szeles idő volt. A fiúk hozták a lap-topot és berakták a Harry Potter 7, első részét. A zászlótéren ültünk, összezsúfolódva egy padon, de így legalább nem volt annyira hideg, meg hát Robi ült az egyik oldalamon. A film amúgy nagyon tetszett, pedig már legalább százszor láttam. Egyszerűen a Harry Pottert nem tudom megunni. Viszont hulla fáradt is voltam, ezért elaludtam.

Augusztus 23-a, Kedd:

Reggel, meglepetésemre nem a padon ébredtem, hanem az ágyamban. Magam mellett megtaláltam Robi farmerdzsekijét és öt percig csak vigyorogtam, hiszen ő hozott be. Mikor végre tudtam másra is koncentrálni, lemásztam az ágyról és felöltöztem. Egy piros ruhát vettem fel, amin fehér pöttyök voltak és a mell alatt egy fehér övvel kell megkötni. A hajamat pedig egy fehér hajpánttal fogtam hátra. Éppen a szemceruzával küszködtem, amikor belépett a házunkba Robi, Ben és Szabi.

-          Jó, reggelt! – köszöntek vidáman.

-          Sziasztok!

-          Hogy aludhattál el a Harry Potteren? – kérdezte egyből Robi.

-          Esetleg, úgy, hogy álmos voltam? – kérdeztem cinikusan.

Robi elmosolyodott, aztán érdeklődve nézte, ahogy próbálom nem egy centire a szemem fölé húzni a szemceruzával a csíkot. Eléggé zavaró volt, de végre megoldottam. Idők közben bejött Levi is, aztán pedig váratlanul Zsolti lépett be a házba.

-          Hát, te mit akarsz itt? – pattant elém egyből Ben és Robi.

-          Csak Laurától akartam bocsánatot kérni. Beszélhetnénk négy szemközt?

-          Persze.

A két fiú vonakodva, de végül arrébb álltak. Éreztem, hogy a tekintetükkel követnek az ablakon keresztül, és olyan jól esett, hogy így aggódnak értem.

-          Tudom, hogy nem mentség az, hogy részeg voltam, de tényleg nem emeltem volna rád kezet és nem is beszéltem volna úgy, ha teljesen magamnál lettem volna. Sajnálom és bocsánatot kérek!

-          Jó, hogy újra magadnál vagy. – mondtam mosolyogva, utána elköszöntem tőle, és visszamentem a házba.

Ben és Robi egyből kifaggattak, de aztán bejött Gábor bá, és mondta, hogy azonnal menjünk reggelizni, mert mindenki ránk vár az ebédlő előtt. Jó, a mindenkit nem teljesen értettem, hiszen 15-en járunk egy osztályba és mi 8-an nem voltunk ott, de mindegy.

Reggeli után felszálltunk a buszba és elmentünk a „Sobri Jóska” kaland parkba. Az út alatt Robival zenét hallgattunk, meg akasztófáztunk. A busz nem tudott elég közel menni a parkhoz, így húsz percet még sétáltunk. Útközben Ben és Szabi parodizáltak hírességeket és egyszer Detti úgy nevetett, hogy nekiment az oszlopnak, mert nem vette észre.

-          Jól vagy? – kérdeztem azonnal.

-          Hát, egy kicsit szédülök.

Erre a két tanár is egyből odajött. Detti fején hamarosan egy hatalmas púp lett, és a tanárok végül úgy döntöttek, hogy Gábor bá elviszi a kórházba, hogy nincs-e agyrázkódása. Ebben a pillanatban, pedig Detti összeesett és a feje akkorát koppant az apró kavicsos földön. Ekkor jutott eszembe, hogy semmit nem evett tegnap reggel óta. Én ragaszkodtam ahhoz, hogy elkísérjem őket, mire Ben is csatlakozott. Hát, nem édes? Végül az egész osztály visszament a táborba, de előtte kiraktak minket a veszprémi kórháznál. Az ofő értesítette már őket előre, így egy ággyal vártak és bevitték Dettit.

Olyan ideges voltam, de nem attól, hogy elájult, hanem inkább attól, hogy utána beverte a fejét. Nagyon nagyot koppant. Úgy remegett a lábam, hogy csak Benre támaszkodva tudtam bemenni a kórházba.

-          Ne, aggódj! Nem lesz semmi baj! – próbált vigasztalni, de nem sok sikerrel.

A saját felelősségemnek éreztem, hogy ide kerültünk. Mert, ha még csak az oszlopról lett volna szó. Ha figyeltem volna az étkezésére, akkor nem ájult volna el. Ben kitalálta, hogy ezen jár a fejem.

-          Még ne is gondolj arra, hogy a te hibád volt!

-          Jobban kellett volna figyelnem rá!

-          Detti már 15 éves, nem neked kell rá figyelned! Inkább hívd fel a szüleit!

Megfogadtam Ben tanácsát és felhívtam Nikit, de nem vette fel, a telefonom meg kezdett merülni. Mindig a legjobbkor időzít.

Ben hozott forró csokit én pedig közben a körmömet rágtam. A következő pillanatban pedig már bőgtem. Nem szoktam gyakran, de a stressz és a félelem nagyúr.

Egy idő után kijött az orvos, és elmondta, hogy Detti enyhe agyrázkódást szenvedett, ezért egy napig bent tartják megfigyelésen és szólt, hogy figyeljünk jobban oda az étkezésére. Gábor bá hívta a buszt, de amíg nem jött még bementünk Bennel Dettihez.

-          Sziasztok!

-          Hogy érzed magad? Nem vagy éhes? – kérdeztem egyből.

-          Már jobban vagyok, és nem vagyok éhes. Nyugodj meg!

Átöleltem Dettit, aztán még beszélgettünk egy kicsit a busz érkezéséig. Gábor bá idők közben elérte Nikit. A hazaúton halkan beszélgettem Bennel, ezúttal vidámabban. A táborban mindenki egyből kérdezni kezdett Detti felől, Szabi meg át is ölelt. Olyan aranyos, hogy az én lelki állapotomért is izgult.

Délután lementünk a strandra és a tanár a történtek miatt, hagyott minket is fürödni. A fiúk ezúttal vízi pisztollyal támadtak, szóval szokás szerint tiszta víz lett a hajam, mielőtt leléptem volna a második lépcsőfokról. :) Megint felültünk a fiú nyakába, és ezúttal Ili is beszállt Detti helyére, amit Beka és Vivi nem nagyon értékelt. Bennel megint nem akadt ellenfelünk, de ő a végén a lábamnál fogva leborított a vízbe. Ő is aranyos. J

Este megérkezett Niki, hogy majd holnap reggel hazavigye Dettit, mert az orvos ágynyugalmat rendelt el neki és a táborban minden van, csak nyugi nem.

Takarodó után a fiúk szokás szerint átlógtak hozzánk és filmeztünk. Most a Harry Potter 7, 2. részét néztük. Robi szokás szerint mellettem feküdt, de ezúttal ő aludt el előbb. A végén már csak Ben és én voltunk fent, de egyszerűen nem bírtam aludni.

-          Sétáljunk egyet? – kérdezte, amikor ötödször fordultam az egyik oldalamról a másikra.

-          Aludj nyugodtan.

-          Kösz, de még nem vagyok álmos.

-          Akkor sétáljunk. – egyeztem bele.

A két tanár már aludt, így észrevétlenül elmentünk a tanári ház mellett. Bennel nagyon közvetlenül lehetett beszélgetni és tudtam, hogy tényleg érdekli, amit mondok. Kérdezett a németországi éveimről, meg a szüleimről. Furcsa volt újra felemlegetnem őket, de jól esett, hogy végre elmondhattam valakinek, ami bennem volt. Persze Ben is mesélt egy csomót. Neki sincs testvére, de az ő szülei együtt vannak. Egy kertes házban laknak, pár utcára tőlünk. Van egy kutyája, Titán, és egy papagája, Daisey. Ugye régen küzdősportolt (pontosabban olyat tanult, hogyha rád támadnak az utcán, hogyan védd meg magad), most pedig focizik, meg úszik. Lesz egy közös szakkörünk. :) Még gitározni is tud, tehát sokoldalú. Elsétáltunk a tábor végébe, és már megbántam, hogy nem vettem fel a kardigánom. Ben okosabb volt, mert ő felvette a bőrdzsekijét. Viszont, amint meglátta, hogy libabőrös lettem ráterítette a vállamra. Sosem értettem, hogy a filmekben miért csak a lány vállára terítik, miért nem búj bele a csaj. Ezt most sem értettem meg (talán a fiúk beleizzadnak a dzsekibe?), de Ben kabátja jó meleg volt.

A ház előtt, azonban meghallottam Zsolt és a barátai hangját, a faház mögül. Bennel odaosontunk és azt láttuk, hogy isznak, közben cigiznek. Megfordult a fejemben, hogy szólni kellene a tanáruknak, de eszembe jutott, hogy mi nem vagyunk túl jóban.

-          Szia, Laura! – vett észre Zsolti. – Csatlakozol hozzánk? – nyújtott felém egy sörösüveget.

-          Nem és jobb lenne, ha te sem innál. Bele lehet halni. – világosítottam fel, de ő csak röhögött.

Ben, egy picit meghúzott, hogy menjünk vissza, de addigra eltökéltem, hogy feloszlatom a társaságot. Egyrészt az ő egészségük miatt, másrészt nem akartam álmomban a cigi füstjüket szagolgatni. Odamentem Zsolthoz és kivettem a kezéből a sört, és nyakon öntöttem vele. Nem is értem, hogy mire számítottam, de valahogy úgy gondoltam, hogy ettől egy kicsit magához tér. Hát, nem így lett. Ezúttal megragadta a kezem és lehúzott maga mellé, de olyan erősen, hogy azt hitted menten kiszakad a karom.

-          Te, tudod mennyi egy ilyen sör? – vette ki a kezemből az üveget és egy pillanatig azt hittem, hogy a fejemhez vágja.

-          És te emlékszel mit ígértem neked a múltkor? – lépett előre Ben. – Azonnal engedd el!

Ben megjelenése meglehetősen félelmetes volt, és Zsolti úgy ítélte meg, hogy jobb lesz, ha elenged. Én gondolkodás nélkül elindultam a ház felé, de megragadtam Bent is, nehogy balhét csináljon. Bármennyire is nehezen ismertem fel, de Ben fontos lett számomra. Olyan jól esik, amikor átölel, és mindig aggódik értem. Robi is fantasztikus srác, de ő vele sosem tudtam olyan fesztelenül beszélgetni, mint Bennel. Egyszerűen kiszerettem belőle és így utólag nézve soha nem is szerettem. Hiszen nem is ismertem! A kinézete miatt megtetszett és inkább rajongtam érte, mint éreztem volna bármit is iránta. Bemeséltem magamnak.

Ben meglepetésemre nem ellenkezett és magától jött velem, de az ablakon keresztül megvárta, amíg elmennek.

-          Te mégis mit gondoltál? Azt hitted, ha leöntöd normális lesz?

-          Hát, valahogy úgy. Hülye ötlet volt.

-          Az! – értett egyet. – Nem fáj a karod? – tette hozzá kedvesebben.

-          Már nem. – hazudtam, mert komolyan rettegtem attól, hogy utánuk menne. – Köszi!

-          Nincs mit.

Felmásztam Robi mellé az ágyba, aki erre felkelt.

-          Reggel van? – kérdezte álmosan.

-          Nem, csak sétáltam egyet Bennel, mert nem tudtam aludni.

-          Akkor, jó éjt! – mondta, és abban a pillanatban el is aludt.

Augusztus 24-e, Szerda:

Reggel Robi ébresztett, amikor lemászott az ágyról. A fiúk átmentek a saját házukba, mi pedig felöltöztünk. Én egy barackrózsaszín, ejtett vállú pólót vettem fel, egy fehér farmergatyával. A hajamat pedig egyszerű copfba fogtam.

Reggeli közben Niki megékezett Dettivel a cuccaiért. Mindannyian elköszöntünk tőle, aztán indulnunk kellett a busszal meg a testvériskolánkkal Tapolcára, a tavas barlanghoz. Négyen szállhattunk be egy csónakba, és 16-an voltunk (a tanárokkal együtt), meg persze a másik suli, de ők nem túlzottan érdekeltek minket. Én Zsófival, Levivel és Bennel voltam egy csónakban. Olyan jól éreztük magunkat. Végig poénkodtunk meg dumáltunk. Ben meg Levi evezett, mi pedig Zsófival csak a hajó súlyát növeltük. J

Miután kijöttünk a barlangból sétáltunk egy kicsit. Robi, Szabi és Ben azzal szórakozott, hogy a másik suli diákjait dobálták apró fadarabokkal, amikor pedig ők hátranéztek, úgy tettek, mintha nem is vettek volna észre semmit az egészből. Olcsó játék hülyegyerekeknek.

Visszaúton Ben mellett ültem és zenét hallgattunk. Pontosabban ő hallgatta én meg elaludtam. Mikor a busz a táborhoz ért, Ben vállán ébredtem. Ő is elaludt, ezért felkeltettem, aztán leszálltunk.

Ebéd után került sor a ki-mit-tudra, de mivel Detti hiányzott nem tudtunk fellépni. Rebeka, Ili és Vivi előadott egy táncot a Hanna Montanából. Feri és Zoli viccből előadtak egy rap számot, de az minden volt, csak rap nem. :) A másik táborból is volt két tánc, meg egy ének, de az nekem nem jött be, mert a lány eléggé hamis volt.

-          Akkor, Balogh Laura! – mondta az ofő helyettes.

-          Mivel Detti hiányzik, nem tudjuk előadni a számot. – mondtam neki, már másodjára.

-          Szerintem ettől még az ének számodat elő tudod adni. – nézet rám furán.

-          Milyen ének szám?

-          Ezt neked kéne tudni!

Láttam, hogy Szabi és Levi remekül szórakoznak, így hamar leesett, hogy ők neveztek be. Viszont nem hagytam magam és mosolyogva felálltam. Fogalmam se volt, hogy mit énekeljek, de végül a Lady Gaga Paparazzi című száma mellett döntöttem. Az első refrénemnél esküszöm, hogy megfagyott a levegő. Szabi és Levi úgy hitték, hogy nem tudok énekelni, de csalódást kellett okoznom nekik. Hét éves koromtól, egészen idén nyár elejéig a német iskolám kórusában énekeltem, gyakran szólót is, csak van egy kevés lámpalázam, de valahogy mindig legyőzőm. Egyedül Ben mosolygott és, mikor látta, hogy figyelem, biccentett egy kicsit. A számom végén mindenki tapsolt és Szabi és Levi volt a leglelkesebb.

-          Azt hiszitek, hogy nem tudom, hogy ti neveztetek be? – kérdeztem nevetve.

-          Reménykedtünk benne.

-          Végül is jól sült el. – mondta Szabi. – Hol tanultál meg így énekelni?

-          Sok évig jártam énekkarra.

Aztán odajött Ben.

-          Gratulálok! Nagyon príma volt.

-          Te tudtad, hogy tudok énekelni. – jelentettem ki.

-          Igen. A buszon nagyon halkan dúdoltad a szöveget és abból sejtettem. – villantott rám egy elbűvölő mosolyt.

Egy végtelennek tűnő pillanatig csak mosolyogtunk egymásra, aztán odalépet hozzám és, átölelt. Igen, én csókra számítottam, de azért ez hat nap ismeretség után furán venné ki magát. Ráadásul egész eddig Robiért voltam oda. Viszont ebben az ölelésben benne volt az, hogy szeret. Biztosan tudom. Vagy legalábbis nagyon remélem.

A ki-mit- tud végeredménye:

1. Nyertem!
2. A másik iskolából az egyik tánc
3. Rebekáék tánca

A nyereményem egy tábla csoki volt, egy toll meg egy tök cuki jegyzetfüzet.

A vacsorát a Balaton parton tartottuk meg, egy tábortűz keretében. Ezúttal felkészültem pulcsival, mondjuk megfordult a fejemben, hogy nem viszek, mert akkor Ben odaadná a bőr dzsekiét. :) Kezdek beteges lenni. A tűz mellett beszélgettünk, meg amíg vártuk, hogy kész legyen a kaja fociztunk. Persze a két antiszoci (Rebeka és Vivi) nem vett részt benne, és Zoli is elég hamar kiszállt, mert elcsúszott és nagyon bevágta a térdét. A foci remekül sikerült, mondjuk Ben fogta a fejét, ugyanis nem voltunk túl, szabályosak. J

Mikor visszamentünk a táborba, a két tanár azonnal takarodót rendelt el, és külön kihangsúlyozta, hogy a fiú és a lányok külön házban aludjanak. Persze, ez nem valósult meg, ugyanis a négy fiú azonnal átszökött hozzánk. Az esti filmünk a Végső állomás 1. része volt. Ezúttal is Robi aludt mellettem, de Bennel megint kimentünk sétálni.

-          Gratulálok még egyszer a ki-mit- tudhoz.

-          Köszi!

-          A múltkor láttam, hogy tetszik, és gondoltam most odaadom. – mondta, és elővette a zsebéből a kék kagylós nyakláncot.

Elmosolyodtam, aztán felemeltem a hajam, hogy Ben bekapcsolja a láncom. Olyan aranyos meg figyelmes. :) Tuti, hogy soha nem veszem le. Most egy kicsit nyálas leszek, de muszáj leírnom. Szóval, Ben bekapcsolta a láncom, aztán még végighúzta a kezét a hátamon. Tiszta libabőr lettem. Nem is nyálas. Inkább romantikus. Vagy romantikusan nyálas. Á, mindegy!

Visszasétáltunk a házhoz, és épp lenyomtam a kilincset, amikor megjelent Gábor bá.

-          Ti mit kerestek itt? – csattant fel egyből.

-          Rosszul voltam, Ben meg épp jött a WC-ről, meglátott és mikor látta, hogy rosszul vagyok felajánlotta, hogy sétál velem. – ez a hazugság reflexből jött.

Ben megerősítésképpen bólintott, Gábor bá pedig visszament a tanári házba.

-          Azért, jól hazudsz.

-          A legszomorúbb, hogy gondolkozás nélkül vágtam rá.

-          Hát ez már szívszaggató. – mosolygott Ben, miközben bementünk a házba.

Augusztus 25-e, Csütörtök:

Reggel Gábor bá ébresztett és meglepetésemre, a fiúk már nem voltak ott. A mai programunk:

Délelőtt: felsétálunk a kilátóhoz

Délután: strand és végre én is fürödhetek

Felvettem egy farmer sortot, egy orgona lila spagetti pántos felsővel. A hajamat egy lila hullámcsattal fogtam hátra, utána kimentem az udvarra.

-          Szia! – köszönt rám Zsolti.

-          Mi nem vagyunk jóban. – közöltem vele, mert úgy tűnt, hogy nem emlékszik.

-          Ez igaz. De nem haragszom rád a múltkori miatt.

-          Kész szerencse. – mondtam ironikusan.

-          Örülök, hogy te is így látod. – nem vette a lapot.

-          Te nem vagy komplett. – jelentettem ki, azzal otthagytam.

Amint elmentem Zsoltitól, Ben jött oda hozzám.

-          Mit akart?

-          Csak közölte, hogy nem haragszik rám.

-          Hát ez hülye!

-          Az. – helyeseltem.

Reggeli után nekivágtunk a túrának. Végül a kilátót nem láttuk, mert a tanárok nem tudták az oda utat. Hogy lehet, így túrázni, indulni?

Szóval, ebédig barangoltunk az erdőbe, sziklát másztunk, csak egyik tetején sem volt kilátó.

Ebéd után megtartottuk a szokásos egy óra pihenőnket. Mi ez idő alatt kosaraztunk. Mondjuk, heten voltunk, de Ili beállt így igazságosan be tudtuk osztani a csapatokat. Én Zsófival, Robival és Bennel kerültem egy csapatba. Hát, a játszmát leginkább, az érdekes szóval tudnám jellemezni. Tekla és Szabi, bár egy csapatban voltak, egymás kezéből vették el a labdát. Levi rendszerint Zsófinak passzolt, bár ők nem egy csapatban voltak. Ili pedig nem értette, hogy miért nem fogadtuk el a kosarát, mert ő csak a labdával a kezében futott. Robi sosem passzolt, mire Ben idegbajt kapott, ezért ő soha nem dobta Robinak. Én pedig álltam a zűr közepén. Hát, ilyen nálunk egy kosármeccs.

Mikor végre lejárt az egy óra, elindultunk a strandra. Pechünkre a másik iskola is lent volt. Elfoglalták az összes árnyékos helyett, ezért kénytelenek voltunk a napra telepedni. De emiatt, jöhetett létre az a szituáció, hogy Ben kent be naptejjel. Jó, amúgy is be szoktam kenni magam, de olyankor csak kis faktor számúval. Nagy pedig nem volt nálam, de Bennél igen, és ő ragaszkodott ahhoz, hogy azzal kenjem be magam, de mivel egyedül nem tudtam, ő kent be. Szerintem romantikus.

A vízben megint a lökdösős játékunkat kezdtük el játszani, amikor megjelent a másik iskola, Zsoltival az élén.

-          Na, egy nagy csata? – kérdezte, és a kezét dörzsölte.

-          Miért csinálsz mindenből versenyt? – szólalt meg Tekla. Pont Tekla.

-          Nem unjátok már, hogy állandóan Laura meg Béla, vagyis Ben győz? Mi simán nyerünk ellenük. Nos? – nézett felénk kérdően.

Éreztem, hogy Ben mellettem megfeszül és tudtam, hogy bele fog menni. Persze, igazam lett. Mi is felállítottunk egy rangsort, meg ők is, és utána az egy helyen állók „párbajoztak”. Nagyon rossz ötlet volt ez az egész. Így is elég rossz viszonyban vagyunk és ezek után semmi nem lesz jobb. És nem is lett.

Ben meg én lettünk az első helyre rakva és mi Zsoltival meg Dorinával kerültünk össze. Dorina testalkatilag olyan, mint én. Neki is barna haja van, barna szeme, csak egy kicsit lófeje. Jó, ez gonosz volt. Vagy inkább csak reális vagyok? Á, mindegy. Szóval mi kerültünk össze. Hát, kemény küzdelem volt. Dorina bevetette a műkörmét is. Konkrétan belém vájta. Ő is aranyos. Viszont nem hagytam magam és belecsimpaszkodtam, Zsolti nyaka pedig nem bírta tovább és a vízbe borultak. Ben, Szabi, Robi és Levi egyszerre üvöltött fel, mintha csak valami nagy tétre ment volna az egész. Én sem bírtam ki mosolygás nélkül, pedig még a kezem is vérzett. Dorina rendesen adott nekem. Ezen túl, inkább Doribancnak fogom hívni. Úgyis jobban illik rá. J

Mikor Ben végre rájött, hogy még mindig a nyakában ülök, kedvesen leborított. Egyszerre jött mindenki oda, és legjobban Tekla örült. Háromszor ölelt át. Ez tőle rekord. :) A végeredmények alapján 2-2 lett, de mivel mi nyertük a győztesek meccsét, mi nyertük az egészet.

Vacsorára visszasétáltunk a táborba, de még mindig nem csillapult a jó kedv. Gábor bá reménytelenül próbált csitítani minket, de ilyen egy 15éves, ha végre győz valamiben. A másik iskola kivételesen szótlanul sétált fel, és nem volt kedvük kötözködni sem. Nem viselik túl jól a vereséget.

Este a fiúk szokás szerint átjöttek és hozták a lap-topot. Ma a Mátrix került sorra. Jó film, és nagyon jók az effektek. Nekem nagyon tetszett. Ráadásul valami okból Ben ült mellém. Jó, nem valamilyen okból. Robi közölte, hogy unja, hogy állandóan felkeltem, amikor este visszamászom az ágyra. Hát, kösz! Aludjon mélyebben!

A film után még beszélgettünk, de ezeken sosem tudok fennmaradni, szóval elaludtam.

Augusztus 26-a, Péntek:

Hajnali hatkor ébredtem, álmosan. A többiek persze még aludtak, nekik legalább van egy kis eszük. Mikor megfordultam, Bent keresve nem találtam ott. Sőt az egész házban nem találtam. Gyorsan felvettem egy fehér felsőt, amin rózsaszín virágminta van, egy farmer sortot és egy fehér, topánkát. A hajamat copfba fogtam, aztán kimentem az udvarra. Egyből meghallottam a gitár, halk hangját. Elindultam a hang felé, és a zászlótéren meg is találtam Bent. A Green Day Wake Me Up When September Ends-t gitározta. Az egyik kedvenc számom. Fejből tudom az egész szövegét. Csendben odasétáltam a padhoz, amin Ben ült és észrevétlenül rátámaszkodtam a hátuljára. Legalábbis szerintem észrevétlenül, mert Ben azonnal rám köszönt.

-          Helló!

-          Hé, neked nem kellett volna észrevenned! – mondtam tettetett felháborodással.

-          Elnézést! Akkor vegyük úgy, hogy nem köszöntem.

-          Már mindegy. Nagyon szép volt.

-          Köszi! Hogy-hogy ilyen korán?

-          Csak felébredtem.

Még beszélgettünk kábé egy órát, amikor is Gábor bá jelent meg. Kivételesen nem kérdezte meg, hogy mit csinálunk, hanem egyszerűen visszaküldött a házunkba.

A mai programunk a Salföldi major volt. Reggeli után azonnal indultunk. A buszon Zsófi mellett ültem, mögöttünk pedig Levi és Ben, és miközben mentünk, kent kupéztunk. Hát érdekes volt, mivel a két szék között kábé öt centi hely volt, és azon keresztül alig bírtunk úgy jelezni, hogy a másik lássa, de a mellette ülő ne. Végül is megoldottuk. J

A Salföldi major jó volt. Lehetett lovagolni, meg beszélt egy keveset a mezőgazdaságról. A végén pedig találtunk két hintót, amibe bele lehetett ülni, a többiek meg húztak. Hát… Érdekes volt. Nem tudom a fiúk, hogy csinálták, de valahogy Szabi kiesett a hintóból, egyenesen Attilára.

-          Jól vagyok. Szerencse, hogy puhára estem. – közölte Szabi, és csak akkor vette észre, hogy a puha, valójában az osztálytársa volt. – Bocs. – nyújtotta felé a kezét.

-          Hány kiló vagy te? – kérdezte Attila, mire a többiek felröhögtek.

Szabi is röhögött, de azért nem volt hajlandó elárulni.

Ebédelni a mekibe mentünk, mert hidegcsomagot kértünk ebéd helyett, de az egész ládát otthagytuk a táborban és mindenkinek kiszakadt a gyomra. Hát, amit ott műveltünk az nem volt semmi. Drága fiú osztálytársaim sült krumplival dobálták egymást, Beka és Vivi minden kaját visszaküldött, mert vagy túl hideg volt, vagy túl meleg. Tekla és Szabi összeveszett azon, hogy Szabi mondta a rendelést, és először a magáét mondta, nem pedig a lányokét, és, hogy lehet ennyire bunkó. Szabi meg csak röhögött, mire még idegesebb lett és végül belerúgott. Van, aki így oldja meg a problémáit. :) Az osztályfőnök meg csak a fejét fogta. Azt hiszem, meg fog velünk gyűlni a baja.

Délután négykor értünk vissza a táborba. A tanárok beleegyeztek, hogy lemenjünk még a Balatonhoz, de drága testvériskolánk közbetett. Ők szerveztek egy kosármeccset, és a tanárok inkább azt támogatták. Mivel a másik suli vegyes csapatot állított elő, mi is így tettünk. Szóval az ötfős csapatunk:

• Ben
• Szabi
• Tekla
• Robi
• Én

A szurkolók száma közötti különbség megint elég nagy volt, ráadásul Beka és Vivi a másik iskolának szurkolt. Hogy is van ez? Azért ennyire ők sem lehetnek antiszocik. Legalább kiállhatnának mellettünk, ha már az egész tábor alatt meg sem próbáltak beszélgetni velünk. Ráadásul Beka Zsolti kezét fogta! Hú, azt hiszem, megvan az a személy, akit gyűlölök az osztályomból. Egy álnok dög.

Nos, a meccs. Főleg Bennek köszönhetjük a győzelmet, de azért Tekla is kitett magáért. Szóval igen, győztünk! Viszont az öröm nem túl felhőtlen. Megint azzal jöttek, hogy csalunk, Rebeka pedig nekik adott igazat. Vivi persze csendben meghúzta magát. Zsolti szerint, ha már a saját osztálytársunk szerint is nekik van igazuk, akkor nem is számít a végeredmény. Ebben van is valami, de akkor sem csaltunk. Könnyű mindig mindent másra fogni. El kéne viselniük, hogy vesztettek. Ez van! Jobbak vagyunk is kész!

Épp a mosdóba mentem, amikor megláttam Rebekát egy csapnál álldogálni. Még mindig tökre ideges voltam, ezért nem bírtam ki. Odamentem.

-          Mond, neked nem sül le a bőr a képedről? Hogy fordulhatsz a saját osztályod ellen? Remélem azzal tisztában vagy, hogy ezzel az osztállyal kell eltöltened négy évet, és te már most megutáltatod magad! Gondolkozz már!

-          Befejezted? – kérdezte, és unottan rám nézett. – Engem nem kell szeretni! Utáljál! Nyugodtan. Te sem vagy az én szívem csücske. Ti bezárkóztatok nyolcan és akkor senki más nem számít. Én meg most már rátok szarok! Nem érdekel, hogy nektek mi a jó! Mellesleg, ez csak egy kosármeccs.

-          Szerinted, ha egy ember csatlakozni szeretne egy közösséghez, akkor a közösségnek kéne felé nyitnia? Fordítva ülsz a lovon, cica. – a cica ösztönösen jött.

Rebeka még mondott volna valamit, de már nem is érdekelt. Egyszerűen elmentem. Leültem egy padra és bámultam ki a fejemből. Váratlanul Ben ült le mellém a padra.

-          Mit beszéltél Rebekával?

-          Te láttad, hogy beszéltünk?

-          Aha.

-          Csak elmondtam neki a véleményem, ő pedig ezt az egészet fordítva látja.

Ben várta volna még a folytatást, de csalódást kellett okoznom neki, mert nem volt kedvem többet beszélnem erről. Egy órán keresztül szótlanul ültünk egymás mellett. Izgalmas program. J

A házaknál egyből a miénk felé vettük az irányt, de senki nem volt ott. Átnéztünk a fiúkhoz is, de szintén nem volt senki.

-          Vajon hol lehetnek? – kérdeztem Bent, mire ő megvonta a vállát.

Ekkor belépett a szobába Gábor bá.

-          Gyertek már, mindenki rátok vár!

-          Hova kell menni? – kérdeztük egyszerre.

-          Megnézzük a Trója című filmet, a klubban.

Jó, hogy erről nem is tudtunk. Na, mindegy.

A film után azonnal takarodót rendeltek el. Mi pókereztünk, amikor egyszer csak benyitott a szobába, Zsolti, Bálint, Rebeka és Vivi. Már csak ők hiányoztak. A négy idióta. Ben azonnal felpattant, mire a másik három fiú is így tett.

-          Nyugi. Csak csatlakozni szeretnénk. – mondta Vivi affektálva.

-          Nincs több hely. – felelte gorombán Robi.

-          Most nem ti mondtátok, hogy építsük a kapcsolatot?

-          De, de ezt a kettőt nem hívtuk! – mutattam Zsoltira és Bálintra.

Beka rántott egyet a vállán, dobott egyet a haján, azzal kiment a házból. Kicsit sajnáltam őket. Tényleg idejöttek, egész tábor alatt először, mi meg elhajtjuk őket. Viszont Zsolti és Bálint, már eléggé elvágta magát.

Nem tudom, hogy csináltam, de arra ébredtem, hogy arccal előre beleborultam a zsetonokba. Mindenki felröhögött, én meg csak álmosan elmosolyodtam. Egyedül Tekla volt ideges, mert kivertem a kezéből a lapokat (szintén nem tudom hogyan), és emiatt nem nyert. Hoppá! J

Augusztus 28-a, Vasárnap:

Tegnap egész nap a strandon voltunk. Viviék azóta nem keresték a társaságunkat, hanem inkább a hátunk mögött kibeszéltek. Hát, így jártunk!

Reggel arra ébredtem, hogy Ben megragadta a karomat. Ekkor vettem észre, hogy majdnem leestem az ágyról, a létrának kihagyott résen. Mostanában elég sok olyan dolog történik, amit nem tudok megmagyarázni. J

-          Köszi!

-          Nincs mit, de hogy tudsz így aludni?

-          Nem tudom. – mosolyodtam el.

A többiek még aludtak, ezért suttogva beszélgettünk. Minden szóba került a zenétől, anya főzéstudományáig. Mikor mindenki felkelt a fiúk átmentek a szobájukba, mi meg felöltöztünk. Egy háromnegyedes, fekete vászongatyát vettem fel egy fehér, I ♥ New York-os ejtett vállú felsővel. Gábor bá reggeli előtt tíz perccel jött be a házunkba.

-          Az esős idő miatt, ma a Galérius-fürdőbe megyünk, délután pedig tartunk egy idézetes versenyt. Mindenki felír egy lapra három idézetet és a végén szavazással kiválasztjuk a három legjobbat!

-          Gábor bá! Nem lehetne inkább vicc verseny? – kérdezte Zsófi.

-          Jó ötlet, de majd legközelebb.

Reggeli után egyből indultunk. A buszon a fiúk Belgát hallgattak, maximum hangerőn. Hú, hát lefárasztottak. A végső lökést a Wunder Scheisse adta meg. Hogy lehet ilyenről dalt írni? Zsófi konkrétan annyira röhögött, hogy leesett a székről és a busz padlóján fetrengett.

Megkönnyebbülten szálltam le a buszról, és úgy vettem észre az ofő is. Megvártuk, amíg megveszik a jegyeket, aztán átöltöztünk fürdőruhába.

Az uszodában azonnal a nagy medencébe vetettük magunkat, a többi látogató legnagyobb örömére. A fiúk fogócskáztak, kész szerencse, hogy már gimnazisták vagyunk és azt találták ki, hogy, ha egy lányhoz érnek, akkor nem lehet megfogni őket. Ezt egy ideig elviseltem, de amikor már ötödszörre vetődött rám valaki és nyomott a víz alá, kezdtem kifogyni a béketűrésemből. Inkább kimásztam a medencéből és úgy döntöttem, hogy felhívom anyát. Azóta nem is beszéltünk, hogy összevesztünk. Egy kicsit fájt is, hogy nem keresett, de én sem hívtam őt, tehát ő is ki lehet rám akadva. Apával háromnaponta beszélek, szóval vele normális a kapcsolatunk.

-          Halló! – szólt bele anya a telefonba.

-          Szia, anya! Én vagyok, Laura.

-          Szia, kicsim! Hogy vagy?

-          Jól. Most épp egy fürdőben vagyunk az osztállyal. Nagyon jó fejek. Te, hogy vagy?

-          Én is remekül. Képzeld, Olivér (szóval így hívják a pótapa jelöltet) megkérte a kezem!

Itt ledöbbentem.

-          De csak pár napja ismered.

-          Valójában már régebb óta. Ő is az étteremben dolgozik és mindig csomót beszélgettünk munka után.

Ekkor meg miden leesett. Anya nem a túlórák miatt volt bent annyit, hanem e miatt az Olivér miatt. Közben neki is leesett, hogy elszólta magát. Próbálta kimagyarázni, de nem sok sikerrel.

-          Aha, a sok túlóra! Legalább mondtál volna igazat! Most lett belőled elegem!

-          Eddig nem volt ennyire komoly. A túlóra közben beszélgettünk…

-          Ne fojtasd! – mondtam, és leraktam a telefont.

Minden féle érzelem kavargott bennem. Valahol a szívem mélyén sejtettem, hogy apának igaza van, mert egy szakácsnő nem nagyon tud (legalábbis szerintem) két órát túlórázni naponta. Én meg még azt sajnáltam, hogy bunkó voltam vele. Csalódott voltam, ideges és szomorú. Éreztem, hogy könnyek gyűlnek a szemembe és már nem bírtam visszatartani. Nem tudom mennyi idő telhetett el, de egyszer csak Robi és Ben ült le a két oldalamra. Néma csendben ültek mellettem és lelki támaszt adtak. Mondjuk nem éreztem sokkal jobban magam, de egy kicsit azért mégis. Ott voltak és kész. Aztán megjelent Tekla is, aki azonnal elküldte a két fiút és engem kezdett nyugtatni. Valahogy sikerült is neki. Legalábbis öt perc múlva már nem bőgtem. Köszönés kép a nyakába vetettem magam, mire elkezdte a szemét forgatni.

-          Ne érzelgősködj itt nekem!

-          Oh, bocsi!

Visszamentünk a többiekhez és amint megláttak minket, elhallgattak. Nem tudtam, mit mondjak és kezdett kínossá válni a csönd. Ben fürkészve nézett, Robi azt próbálta eldönteni, hogy megnyugodtam-e, a többiek pedig azon gondolkoztak, hogy mi történt. Halványan elmosolyodtam, hogy választ adjak Robinak, aztán megkértem a többieket, hogy ne nézzenek rám ilyen ijedten, mert nincs semmi baj, csak egy kicsit kikészültem idegileg. Erre bólintottak és visszaugrottak a medencébe és mindent ott folytattak, ahol tartottak. Egyedül Ben maradt ott és még mindig fürkészve bámult. Egy kicsit kezdett zavaró lenni, de nem kaptam el a tekintettem, mert valami azt súgta, hogy ne. Mármint nem konkrétan a fülembe súgta, hanem úgy éreztem, hogy ne. J

-          Mi történt? – szólalt meg végül.

-          Anyámmal beszéltem telefonon és megrázó volt. – vázoltam fel neki a helyzetet nagy vonalakban. – Kiderült, hogy nem csak dolgozott a munkahelyén, hanem egy pasi is képben volt és ezt eddig elfelejtette megemlíteni. Ráadásul ez a pasi most kérte meg anyám kezét.

-          Össze is költöztek?

-          Gondolom.

-          Ha hazamész, akkor nem fog zavarni?

-          Anyám Németországban él. – mondtam, amikor rájöttem, hogy erről még nem is meséltem.

-          Ja, tényleg! – jutott eszébe (az egyik séta alkalmával beszéltem neki róluk).

Ekkor megjelent Gábor bá, és szólt, hogy fél óra múlva indulunk haza. Jó gyorsan eltelt az idő.

Az idézetverseny szuper volt. A fiúk persze elökörködték, és mivel többen vannak, az idétlenebbnél idétlenebb idézetek nyertek, de azért jó volt. Szóval a nyertes idézet:

„Magyaráznék neked, hisz semmibe se kerül, de te nem érted szavaim én meg nem tudok seggfejül”. Az idézet egyébként Szabitól származik. Ki mástól is származhatna? :) Az én személyes kedvencem:

„A távollét úgy hat a szerelemesekre, mint szél a tűzre. Ha kicsi a lángja eloltja, ha nagy, tűzvészt csinál belőle”. Szerintem szép és romantikus. A fiúk nyálasnak találták. Semmi érzékük a romantikához. Tekla velem értett egyet és a végén letámadta Szabit, hogy, hogy adhatott ilyen idézetet be. Gábor bá a fejét fogta, a helyettes pedig kirohant a teremből. Vajon majd órákról és ki fog rohanni, ha nem bír velünk?

Este, kivételesen mi mentünk át a fiúkhoz, mert Gábor bának kezd feltűnni, hogy a fiúknál szokatlanul rendben van az ágy. Hát, volt benne igazság. J

A Holnapután-t néztük meg. Hú… Nagyon tetszett. A kedvenc részem, amikor a tetőkön meglátják a túlélőket. Itt kábé ki is merült a Happy rész, az egész filmben. A film után még beszélgettünk, aztán szép sorban mindenki kidőlt. Én viszont nem tudtam aludni. Elővettem a telefonom és elkezdtem olvasni az SMS-eket, amit anya küldött, miután lenyomtam a telefont. Az első három még „sajnálom hangulatú” volt. A másik kettő már számon kérőbb. Tekla beszédének a hatása elmúlt és éreztem, hogy könny gyűlik a szemembe. Apával is beszélni szerettem volna, de mindig elvetettem végül, mert nem akartam felhozni neki a témát.

Egyszer csak Szabi jelent meg a létra tetején.

-          Jól vagy?

-          Aha, csak egy kicsit ki vagyok, de amúgy igen. – válaszoltam, és igyekeztem nem elbőgni magam.

Szabi bólintott és visszament aludni. Valamikor hajnali három körül, én is elaludhattam. L

Augusztus 29-e, Hétfő:

Amikor reggel a tükörbe néztem, azonnal rájöttem, hogy miért utálok sírni. Vérvörös szemek, fekete karikák és nyúzott arc. Lehetne ennél rosszabb? Kivételesen tettem fel alapozót is, hogy valamennyire helyreállítsam magam. A hajamat gyorsan kifésültem és egy narancssárga hajpánttal hátrafogtam. Egy narancssárga nyakba kötős felsőt vettem fel, fekete, combközépig érő szoknyával és egy fekete topánkával. Végül is elfogadható lettem, de álmomba ne jöjjön elő az a fej, amit reggel a tükörben láttam. Még a végén olyan sokkot kapok, hogy elfelejtek lélegezni.

A tegnapi rossz idő, szerencsére elmúlt, így az egész délelőttöt a Balaton parton töltöttük. A másik iskola is lent volt, de ezúttal kerülték a találkozást. Beka és Vivi, jóformán átköltözött hozzájuk, amit Gábor bá meg is jegyzett, de végül is minket nem zavart. Nekik lesz rossz. Főleg, ha egyszer összevesznek egymással. Nem lesz ott Zsolti és az idióta barátai, és Ili is átpártolt hozzánk. Szóval, a Balaton part. A víz egy kicsit lehűlt a tegnapi eső miatt, de a melegben jól esett. A fiúk hoztak le egy matracot, és azzal szórakoztunk, hogy minél többen szálltunk fel rá. Hát, volt egy „pár” borulás. J

A fürdés után, megrohamoztuk a büfét. Letelepedtünk egy pokrócra és beszélgettünk, meg ettünk és zenét hallgattunk (Tekla és az én kérésemre nem Belgát). Kértünk a portástól röplabdát, ami eléggé csípett, ha beleütöttél, de mindegy, és mentünk röpizni. Én Teklával, Szabival és Bennel lettem egy csapatban. Amit mi műveltünk, az már nem is röplabda volt, hanem valami teljesen más sport. Egyedül a labda volt a közös bennük. Ott kezdődött az egész, hogy a labda valahogy mindig a háló alatt ment át, ha meg mégsem, akkor átrepült a szomszédba, vagy elrepült egészen a Balatonig. Akkor a pontozás az inkább a kosáréhoz volt hasonló, ráadásul kitalálták, hogy piros lapot is kéne osztogatni. A mi csapatunk elég hamar kevesebb lett két fővel, ugyanis Tekla meg Szabi összebalhéztak. Tekla komoly játékot várt el, Szabi pedig röhögő görcsöt kapott és pont ő „szervált”, a labda pedig majdnem eltalálta Teklát. Mivel így elég kevés esélyünk volt, Zsófi átállt hozzánk. Ekkor jött Ben csodálatos ütése, melynek következtében a labda helyett engem ütött le. Nem volt túl kellemes érzés.

-          Jól vagy? – kérdezte azonnal.

-          Ahhoz képest, hogy most vertél fejbe, igen. Nem szédülök és mindenből egy van. Kivéve a fejemből, mert azon hamarosan akkora púp lesz, hogy csak az alapján lehet megkülönböztetni a fejemtől, hogy nincs rajta szem, fül, száj és orr.

Persze viccből mondtam, a többiek vették is, de Ben láthatólag azt hitte, hogy komolyan beszélek. Inkább hozzátettem, hogy „nyugi, csak viccelek”, mert komolyan rettegtem attól, hogy hívja a mentőket. Ezek után inkább hanyagoltuk a röplabdát és visszatértünk a pókerhez.

A délutáni és esti programunk, Balatonfüred volt. Utaztunk a kisvasúttal, a fiúk legnagyobb örömére. Mindent kommentáltak, a járókelők legnagyobb örömére. Egyszer közölték, hogy most láthatják mellettünk a világ legnagyobb fasírtját, de kiderült, hogy egy kis gyerek hajolt le cipőfűzőt kötni, nekünk háttal. Ő nem értékelte túlzottan a megjegyzésünket és bemutatott. A négy fiú, röhögésben tört ki, és nem bírták abbahagyni. Még leszálláskor is rázkódtak a röhögéstől. Gábor bá próbálta lenyugtatni őket, természetesen sikertelenül.

A Balaton parton hatalmas vásár fogadott minket. Volt egy hatalmas rámpa is, ahonnan emberek csúszkáltak be a vízbe és próbáltak minél messzebb elmenni. A nevére nem emlékszem. Engem sokkal inkább a vásár érdekelt. Akartam venni valamit Nikinek, apunak és anyunak. Utóbbin eléggé gondolkoztam. Persze a vásárban megannyi olyan dolgot láttam, amit magamnak vettem volna meg, de a pénzem eléggé megcsappant a jégkrémek, szendvicsek, bob csúszások és egyéb értelmes kiadások miatt. Nikinek egy nyakláncot vettem, a rák horoszkóp színében. Eléggé hisz benne. Apunak vettem egy képeslapot, amit teliírtam, meg vettem neki egy bőrkarkötőt, amibe „a világ legjobb apja” volt belenyomva. Jó, ez erős, mert én a világ legjobb apját a gyereke mellett képzelném el, de számomra ő a világ legjobb apja. Anyának szintén vettem egy képeslapot, és egy delfines gömböt. Megszállott gyűjtő.

-          Ezt kinek vetted? – kapta ki a kezemből a delfint.

-          Anyunak. – feleltem, ő pedig furcsa arckifejezéssel méregetett, ezért hozzátettem. – Egyszer ki fogunk békülni és akkor bánni fogom, hogy nem vettem neki semmit.

-          Te nem vagy normális. – mondta nevetve.

Egy hosszú pillanatig kérdőn néztem rá, mert kíváncsi voltam, hogy mit akar még. Erre egy ideig visszabámult, majd eszébe jutott és rámutatott egy fotófülkére, ami a képekből könyvjelzőt csinált. Nem nagyon értettem, hogy ez mire jó, de Ben egyből elmagyarázta. Mivel apa régen látott, biztosan örülne pár képről rólam, ő meg összeállított egy csomó képet, amit majd kinyomtat, de mivel ő fotózta, kettőnkről nincs közös kép, és ezt kárpótolni kell. Szóval beültünk a fényképkészítőbe. Egész jó képek sikerültek. Volt egy olyan, ahol én Ben vállára borulok, ő meg az én fejemre. Egy olyan, ahol szamárfület mutatunk a másiknak és közben jót röhögünk. Egy olyan, ahol próbálunk normálisan viselkedni és egy olyan, ami teljesen váratlanul ért, így a lehető legfurább fejet vágjuk rajta. A könyvjelző király lett, és már eldöntöttem, hogy ezt nem fogja apa megkapni. Lehet, hogy gonosz vagyok, de ez nekem fontos!

Még egy órát sétáltunk Balatonfüreden, és bámultuk a vízbe ugráló embereket. Levi kitalálta, hogy üssék le az egyik embert és helyette ők ugorjanak. Biztosra vettem, hogy nem meri megcsinálni, ezért viccből azt mondtam neki, hogy na rajta. A többi fiú időben kapcsolt és felpattantak. Robi még egy fatuskót is felvett, mondván azzal könnyebb lesz leütni. Persze Levi beijedt, mire kapott egy sor, füttyögést és huhogást.

A tanárok próbáltak lecsendesíteni minket a tábornál, hogy ne keltsük fel a másik iskolát. Na, erre, a sok okos fiú osztálytársam kövekkel kezdte el dobálni a házakat. Ezt tényleg nem értem. Mintha direkt keresnék a balhét. Tényleg feltűnési viszketegségben szenvednek. A tanárok gyorsan berohantak a házukba, és reménykedtek benne, hogy nem csinálunk balhét. Viszont Zsoltiék házát is megdobták, akik a változatosság kedvéért teljesen részegek voltak, és kijöttek.

-          Te velem akarsz kötekedni? He? – kérdezte, néhány csuklás között.

A négy fiú azonnal elénk állt. Kész testőrök. A többiek is megtorpantak, de ők nem akartak belefolyni.

-          Higgadjál már le! – szólt magabiztosan Levi.

-          Én nem csinálok semmit, te meg dobálod a házam. El vagy tájolva kishaver. Ezúttal nem ússzátok meg!

Itt kezdtem érezni, hogy gond lesz. Nem akartam, hogy összeverekedjenek, ezért megragadtam Ben karját, hogy elhúzzam onnan, de ő egy laza mozdulattal lerázott magáról.

-          Ne verekedjetek! Bajotok lesz belőle. Inkább hagyjátok és menjünk! – kezdtem el győzködni őket.

-          Nem fogunk miattuk bajba kerülni, de Zsoltika és Bálintka igazán megérdemel most már egy kis pofont. – jelentette ki Szabi.

Hála istennek Tekla is velünk volt. Ő beállt Szabi és Zsolti közé, és elkezdte az előbbit a ház felé tolni. Egyedül Ben nem indult el, és kezdtem attól rettegni, hogy egyedül akarja szétverni őket. Bálint el is indult felé, és tehetetlenségemben beálltam közéjük. Ennél nem tudtam jobban Ben tudtára adni, hogy menjünk el. Bálint viszont észre sem vette, hogy ott vagyok, és rátaposott a lábamra, és fellökött. Azt hiszem itt szállt el Ben. Jól gyomorszájon vágta és olyan fenyegetően nézett, hogy a többiek már nem is mertek kötözködni vele. Szerencsére nem folytatódott tovább a bunyó és elmentünk a ház felé. Ben az utolsó pillanatban a ház mögé vette az irányt.

-          Ezt hogy gondoltad?

-          Csak nem akartam balhét.

-          Ezért beállsz a kellős közepébe. – mondta ironikusan.

-          Nem akartam, hogy bajba kerülj. – változtattam meg egy kicsit az előbbi mondatomat.

-          Részegre nem támadok, mellesleg nem kell egyből ütni. A harcművészet egyik alapja, hogy mérlegeld a szituációt. Neked sem ártott volna, hogy felmérd az erőviszonyokat.

-          Hagyjuk már! Álmos vagyok. Holnap kioktathatsz, csak légy szíves most hagyjuk.

Ben bólintott és bementünk.

Augusztus 31-e, Szerda:

A tegnapi nap hamar eltelt. Egész nap strandoltunk. Este pedig megnéztük a Gladiátort. Ben nem folytatta a beszédét, szóval minden oké.

Ma reggel egy kicsit szomorkás volt a hangulat, hiszen ma mentünk haza. Hűvös nap volt, ezért egy hosszú csőfarmert vettem fel, egy fekete felsővel, és egy farmer mellénnyel. A hajamat copfba fogtam, utána meg bepakoltam a bőröndömet.

Reggeli után indultunk. Még az eső is zuhogni kezdett. Mintha az időjárás is szomorú lenne, hogy elmegyünk. A buszon Ben mellett ültem. A mobilján néztünk valamilyen sorozatot. Vicces volt, de a nevét elfelejtettem. Majd megkérdezem Bentől.

Az iskola előtt szálltunk le és csak a két anti szociért jöttek a szülők. Mi három csoportra váltunk és elindultunk. Velem jött Robi és Ben. Ez olyan ironikus. Leghamarabb Robi vált le tőlünk, így kettesben maradtunk. Beszélgettünk meg poénkodtunk, egészen a házunkig.

-          Szép ház. – mondta, hogy mondjon valamit.

-          Szerintem is jól néz ki. Nikinek jó ízlése van.

Ben benyúlt a zsebébe és egy kulcstartót vett elő belőle. A kulcstartóban vagy a kulcstartón az a kép volt, amit a kamera bobozás közben készített rólunk. Én épp sikítok, mert egy éles kanyar van, Ben meg rajtam röhög. Megállapítottam, hogy jól mutatunk együtt. :) Mikor elég alaposan megnéztem, a zsebembe mélyesztettem.

-          Akkor holnap találkozunk! – mosolyodott el Ben.

-          Oké.

-          Reggel mehetnénk együtt. – vetette fel, én meg gyorsan leszegtem a fejem, hogy el ne vörösödjem.

-          Menjünk.

-          Hét huszonötkor várlak.

-          Jó. Majd igyekszem nem elaludni.

-          Szia!

-          Szia!

Bementem a házba és titokban Ben után néztem az ablakon. Egyszer csak Detti vetette rám magát. Millió kérdést tett fel, először a táborról, majd Benről. Vagy ennyire ismer, vagy nagyon feltűnően bele vagyok esve Benbe. Remélem az előbbi. Niki is érdeklődve hallgatta a beszámolómat, aztán mondta, hogy anya rengetegszer hívott. Íjjj. Ez volt az, amire nem vágytam. Anya elmondta Nikinek, hogy min buktam ki, és megkérte, hogy térítsen jó útra. Niki elmondta az ő véleményét, miszerint nekem ad igazat, de anya akkor is az anyám. Ő nevelt és nem lehetek egy durcás ötéves, mert egyszer bánni fogom. A szívem mélyén igazat adtam neki, de ezt semmi pénzért nem vallottam volna be neki.

Vacsoráig a szobámba kuksoltam. Olvastam, neteztem. A két anti szocin kívül mindenki bejelölt Facebookon. Azzal szórakoztam, hogy végignéztem a képeiket, meg elolvastam az adatlapjukat. Szabi kapcsolatban van. Kár, mert szerintem Teklával jól mutatnának. Aztán kíváncsiságból rámentem Rebekáéra. Először a képein döbbentem meg. Nem voltak túl visszafogottak, és néhányon szőke volt a haja! Másodjára az ismerősein lepődtem meg. Eléggé fura alakok voltak. A harmadik meglepetés pedig az volt, hogy kapcsolatban van Zsoltival. Ezen már elröhögtem magam. Hogy lehet ennyire idióta? Vivi meg mint egy kutya követi.

Vacsora után Dettivel megnéztük a HSM 2. részét. Már egy kicsit kinőttünk belőle, de nem baj. :) Közben beszéltem neki a táborról, meg arról, hogy mit érzek Ben iránt. Ekkor ő is elmondta, hogy szerelmes Szabiba. Inkább nem említettem meg neki, hogy kapcsolatban van és azt sem, hogy szerintem Szabi inkább Teklához illik. De ki tudja. Szabi meg Tekla lehetnek annak a példái, hogy két dudás nem fér meg egy csárdában.

Már épp aludtam volna, amikor megszólalt a telefonom. A Wake Me Up When September Ends szólt, így egyből tudtam, hogy Ben keres.

-          Szia! Mit szeretnél, hogy eme késői órán zavarsz? – kérdeztem nevetve.

-          Szia! Azért kereslek, hogy nincs-e kedved fagyizni?

-          Mindjárt éjfél. Sehol sincs nyitva fagyizó.

-          Nem kell ide az. Nézz ki az erkélyről.

Hitetlenkedve nyitottam ki az erkélyajtót, és a fa tetején ott állt Ben, kezében két üvegtálka, egy dobozos fagyi és három kanál. Magamban hálát adtam, hogy nem a Micimackós pizsamámat vettem fel, hanem egy egyszerű, fekete rövidgatya fehér felső kompozíciót.

-          Meglepődtél volna, ha azt mondom nincs kedvem fagyizni?

-          Meg. – villantott rám egy elbűvölő mosolyt.

Átadta a cuccokat és átmászott az erkélyemre. A fagyi jó volt. Miközben ettük beszélgettünk, meg röhögtünk. Olyan romantikus volt az egész. Egy fiú, akibe nem mellesleg szerelmes vagyok, átjön éjfélkor két fagyis tállal. Ez alapján szerintem, biztosra vehetem, hogy van valami kettőnk között. :) Legszívesebben egy egész oldal smileyt írnék, de még az sem lenne elég arra, hogy kifejezzem az örömömet. J

Szeptember 1-e, Csütörtök:

Furcsa azt írni, hogy már szeptember van. Olyan gyorsan elteltek a napok. Nemrég még Németországban éltem anyával, most meg Magyarországon Nikivel és Dettivel. Megismertem az új osztályomat, ami kenterbe veri az előzőt, mind humorban, mind közösségben és mind, észben. Na meg persze Ben miatt is jobban szeretem a jelenlegi osztályt. Ő az a srác, akit minden tini lány megálmodik magának. Sportos, helyes, okos, gazdag, vicces és figyelmes.

Reggel korán ébredtem, hogy el tudjak készülni. Hiába ismerem már az osztályomat, az első nap, az az első nap. A ruhán nem sokat kellett gondolkodnom, mivel az iskolai ünneplő volt megszabva. Fehér blúz, fekete majdnem térdig érő szoknya, egy kitűző az iskola címerével. „Nagyon eredeti”. A hajamat kiengedve hagytam, csak egy fehér masnit tűztem bele, baloldalon. Egy öt centis, fekete magas sarkú cipőt vettem fel, amiben még járni is tudtam. Kiegészítőnek egy fehér masnis fülbevalót választottam, és egy fekete karkötőt. A szokásos smink és már kész is voltam. Ma nem voltak rendes tanórák, csak négy osztályfőnöki, ezért egy kis, fekete táska elég volt a dolgaimnak.

Ben pontosan nyolc huszonötkor érkezett. Remekül állt neki az iskolai ünneplő, bár azt hiszem, nem sok olyan dolog van, amire azt mondanám, hogy szörnyen néz ki benne. A haja mesterien be volt zselézve és magával hozta elengedhetetlen és elbűvölő mosolyát. Lassan sétáltunk az iskola felé és arról beszéltünk, hogy melyik három óra ne legyen egy napra téve.

A többiek már mind bent voltak a teremben, amikor megérkeztünk. Épp az ülésrenden vitáztak, de Gábor bá megjelent és intett, hogy kövessük. A megnyitó az udvaron volt. Egy kis emelvény volt felállítva az igazgatónőnek, mi pedig padokon ültünk. Az más kérdés, hogy a fiúk lelökdösték a másik kilencedikes osztályt a pad feléről. Szabi a tizenegyedikes „nagymenőkkel” bandázott. Azt hiszem, népszerű osztály leszünk. Az ünnepély amúgy borzalmasan hosszú volt és semmi lényeges nem volt benne.

Kimerülten tértünk vissza a terembe, de ott azonnal kezdetét vette az ülőhelyekért folytatott csata. Ezt Gábor bá hamar elrendezte, mert ő osztotta be. Öt, háromfős pad volt egymás mögött. Így ülünk:

Zoli	Tekla	Robi
Dani	Zsófi	Ili
Attila	Ben	Én
Levi	Detti	Szabi
Rebeka	Feri	Vivi

 

Tanári asztal

 

 

Gábor bá nem nagyon jött rá arra, hogy a Szabi Detti, Ben és én négyessel meg fog gyűlni a baja. :) Az első órában kiosztotta az ellenőrzőket, beszélt egy keveset az iskoláról, a megnyitón tanúsított viselkedésünkről és adott egy összegzést a tábori viselkedésünkről is. A második órában pedig jöhetett az órarend. Váááá. Én bele fogok pusztulni a csütörtökökbe.

Hétfő	Kedd	Szerda	Csütörtök	Péntek
Matek	Nyelvtan	Német	Kémia	Matek
Biológia	Angol	Matek	Fizika	Nyelvtan
Német	Kémia	Fizika	Földrajz	Német
Történelem	Földrajz	Irodalom	Német	Történelem
Rajz	Of	Angol	Német	Irodalom
Testnevelés (Közös)	Testnevelés (RSG)	Angol	Biológia	Testnevelés (Úszás)
Testnevelés (RSG)	Testnevelés (RSG)		Testnevelés (közös)	Testnevelés (Úszás)

Ráadásul majdnem minden németül, kivéve: of, testnevelés, nyelvtan, angol. Ebbe bele fogok pusztulni. A többiek is azonnal felháborodtak a csütörtöki órarenden.

-          Ha tanár úrnak az a célja, hogy öngyilkosak legyünk, akkor a csütörtöki órarenddel jó felé halad! – üvöltötte be Levi.

-          Nem ez a célom. Az órarendet amúgy sem én készítettem. – felelte nyugodtan.

Ebben a pillanatban megszólalt a csengő és ő kirohant a teremből. Egy ideig megúszta. Egész szünetben az órarenden háborogtunk. Egyedül Rebeka nem mondott rá semmit, mert ő éppen Zsoltival beszélt mobilon. Vajon mi lesz az ő kapcsolatukból?

A harmadik órában Gábor bá odaadta a szekrénykulcsokat (az enyém a hetes), elmondta a kötelezőolvasmányokat, aztán felvetette, hogy csendben beszélgessünk. A csendben nem teljesen jött össze, de senki nem jött át szólni, hogy legyünk halkabban. A negyedik órában kimehettünk az udvarra. Húúú. Ilyen szép udvart még nem láttam. Középen egy gumi focipálya volt, amin lehetett kosarazni is. Körülötte egy futópálya. A focipályától jobbra, volt egy röplabda pálya, balra pedig egy távolugró gödör. Az udvar maradék részében padok voltak. Látszott rajta, hogy ápolt udvar. Voltak fák, bokrok és virágok, egy kis szertár a labdáknak, ugróköteleknek meg ütőknek. Király egy suli! J

Mivel ünneplőben voltunk, csak a padokra ültünk le és beszélgettünk. Többnyire a filmekről és a zenékről. Jó kis közösség vagyunk. Az óra felénél kijött a másik évfolyam. Az első véleményem róluk: sok nagyképű debil. Egyszerűen nem voltak szimpatikusak. Ezzel nem voltam egyedül, de ez mellékes. Egyedül Rebeka és Vivi beszélgetett velük, de szerintem még nekik is sok volt. J

Felszabadultan pattantunk fel a padról, amikor csengettek. Felmentünk a terembe a táskákért, aztán indultunk haza. Megint Robival és Bennel mentem, mondjuk ez várható volt. Robi viszonylag hamar levált tőlünk, így még negyed óránk maradt kettesben.

-          Mára is tervezel fagyit hozni? – kérdeztem mosolyogva

-          Nem, ezt már ellőttem. Inkább pizzára gondoltam, szóval ne vacsorázzál! – felelte röhögve.

-          Oké.

Itt egy kis szünet következett.

-          Nincs kedved vasárnap eljönni a koncertre, a ligetbe? Valami „no name” együttes játszik ismert dalokat és azok átdolgozásait.

-          Dehogy nincs. Menjünk!

Ez most egy hivatalos randi. Bárki, bármit mond, ez az marad.

-          Oké, akkor majd még megbeszéljük. Amúgy, az előző utcában laksz. – mosolyodott el.

-          Nagyon vicces. – mondtam ironikusan. – Holnap találkozunk!

-          Szia!

-          Helló!

Visszasétáltam a házhoz, felmentem a szobámba, ledobtam a cuccom, átöltöztem, aztán kiültem a kertbe.

-          Jól ott hagytál a suliban! – jelent meg mellettem Detti.

-          Bakker, ne haragudj! Teljesen…

-          Kimentem a fejedből? Az feltűnt. Na, és legalább volt valami izgi veled meg Bennel?

-          Elhívott vasárnapra, koncertre.

-          Az szuper! – visongott. – Ez esetben nem haragszom rád, amiért elfelejtettél.

Vacsoráig bepakoltam az iskolatáskám és még elugrottam a papírírószerbe néhány füzetért. Én sem vagyok teljesen komplett, hogy iskola előtt egy nappal veszem meg a cuccaimat, de valahogy kiment a fejemből. Egy egyszerű, fekete, tolltartót választottam, amire otthon rávarrtam színes gombokat. Tök vagányul nézett ki. Egy ugyanolyan táskám volt hozzá (fekete, gombokkal). A legtöbb füzetem spirál volt, és sötétlila, de volt néhány piros és egy darab fehér. Majdnem leszakadt a vállam, mire hazacipeltem.

Vacsora után pedig, még olvastam, amikor valaki kopogott az erkélyajtómon. És, igen! Komolyan Ben állt ott, kezében egy pizzás dobozzal. Valahogy éreztem, hogy hozni fogja, de persze nem hallgattam a megérzésemre, ezért jól bekajáltam.

-          Most komolyan hoztál?

-          Hogy vetted észre?

-          Bocsi, de én most vacsoráztam. – közöltem a „szomorú” tényt.

-          Nem gond! Biztosra vettem, hogy fogsz enni. – mondta és kinyitotta a pizzás dobozt.

Tényleg nem volt benne pizza, de egy könyvecske igen. Kérdőn fordultam, Ben felé, aki csak bólintott, jelezve, hogy kinyithatom. Gyorsan a könyv felé nyúltam, és belelapoztam. Az első oldalnál rájöttem, hogy ez az a fotóalbum, amiről Ben mesélt. Volt benne néhány gyerekkori képem (a Facebookról), egy csomó táboros meg néhány sima. Egy kicsit elérzékenyültem, miközben lapozgattam, ugyanis a szüleimről is voltak benne képek. A legtöbb alatt volt egy kis szöveg, vagy valamilyen idézet. Biztosra veszem, hogy apunak fog tetszeni. Még a könyvjelző nélkül is. J

-          Nagyon szép lett! – bólintottam elismerően.

-          Szerintem is. – röhögött fel Ben.

Még egy kicsit beszélgettünk, aztán Ben elment én meg lefeküdtem aludni.

Szeptember 2-a, Péntek:

Reggel Niki ébresztett. Gyorsan felöltöztem (farmer sort, lila felső), a hajamat pedig egy fekete-lila csíkos hajpánttal fogtam hátra. Még felvettem a fekete, vászon tornacipőm, fogtam a táskám és lementem a nappaliba. Detti épp egy sorozat ismétlését nézte, Niki pedig azt magyarázta, hogy el fog késni. Elég vicces volt. J

Ezúttal Dettit is bevártuk Bennel, aminek következtében épphogy beestünk csengetésre. A matek tanár mögöttünk zárta az ajtót. Egy intéssel leültetett mindenkit, és habozás nélkül belekezdett a tananyagba. Nem ő lesz a kedvenc tanárom, az biztos! Ben mellettem a telefonján játszott, Ili pedig állandóan lemaradt és tőlem kérdezte, hogy mit kell írni. Egyszer a tanár ránk is szólt, és nem túlzottan érdekelte, hogy a tananyaggal kapcsolatban beszélünk.

A nyelvtan óra lazább volt. Az ofőhelyettes tartotta, és leginkább csak beszélgettünk, mert ő nem ismert meg minket eléggé a nyári tábor alatt. A némettanár nagyon jó fej. Mindenkinek mesélnie kellett magáról öt mondatban németül, és bele kellett tenni egy olyan információt, ami nem volt igaz. Tök jó játék volt. Ő is mesélt magáról, és megjegyezte, hogy csodás a kiejtésem. Szép is lenne, ha ennyi év után rosszul beszélnék. A történelem tanár az óra elejében ismerkedett velünk, a második felében elkezdte a tanítást. Mi Németországban már rég vettük a könyvnek ezt a részét, így szinte semmit sem írtam az egészből. Meg van a tavalyi füzetem. :) Az irodalom tanár unalmas, de legalább nem kellett tanulnunk. Aztán jött az úszás. Az osztályból hárman jelentkeztünk úszni, Ili, Ben és én. A tanár olyan átlagos. Nincs vele bajom, de nem is lesz a kedvencem. Úszáson nem csak egy osztály vesz részt, hanem a mi évfolyamunk és még a 10. is. A másik kettő osztálynak más időpontban van. Úsztunk olyan hatvan hosszt, és a második óra végén váltóversenyeztünk. Én és Ben lettünk a két csapatkapitány és mi úsztunk először. Hát, majdnem belepusztultam, de sikerült tartanom vele a tempót. Úszás után Gábor bá megkért minket, hogy plakátoljuk ki az iskolát, a tanévnyitó bál szórólapjával. Szerintem nagyon jól néz ki. Jó ízlésük van a tanároknak. A vadnyugat pedig jó téma. Csak cowboynak kell beöltözni, azt kész van. Miközben kirakosgattuk a plakátokat, hangosan beszélgettünk, meg röhögtünk. Az egyik tanár, egyszer kijött az egyik teremből és ránk szólt. Alig bírtuk ki röhögés nélkül. J

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Miután végeztünk, indultunk haza. Detti még bent maradt a suliban, mert úgy döntött, hogy nem akar csak kosarazni, hanem inkább felveszi még az atlétikát. Robi felajánlotta, hogy megvárja, így Bennel kettesben indultunk el. A bálról dumáltunk, meg a tanárokról, szóval az iskoláról. Próbáltam minél lassabban menni, de csak elértük a házat.

-          Akkor áll még a koncert? – kérdezte Ben.

-          Persze.

-          Majd nyolcra itt leszek. Szia! – köszönt el mosolyogva, és továbbindult.

-          Helló! – kiáltottam utána, miközben bementem a házba.

Drága matek tanárunk, már az első nap adott egy csomó házit! Nem volt kedvem gondolkozni, ezért előkerestem a tavalyi matek füzetem, és kimásoltam a feladatokat. Hát, így kell kihasználni a németországi éveket. A némettanár is adott fel házit, de az inkább érdekes volt. Egy rövid fogalmazást kellett írni a nyárról, de nem a mi igazi nyarunkról, hanem egy álomvakációról. Már előre azon röhögtem, hogy Szabi mit fog írni. Biztos valami ökörséget.

Egyszer csak Detti lépett be a szobámba. Csak úgy ragyogott a boldogságtól.

-          Minek örülsz ennyire?

-          Ennek. – emelt fel egy fehér csomagot, ami egy kék szalaggal volt átkötve. – Neked jött. Biztos Bentől.

Én ebben azért kételkedtem. Óvatosan, de mégis gyorsan kinyitottam. Egy gyönyörű kék kristály medálos nyaklánc volt benne, és egy levél:

Kedves, Laura!

Azt szeretném megkérdezni, hogy megtisztelnél-e azzal, hogy eljössz velem a tanévnyitó bálra. Ha, igen, keress a 11. B termében. Ádám

-          Ki az az Ádám? – kérdeztem végül Dettit.

-          Hogy ki az az Ádám? Ő a suli legmenőbb és legellenállhatatlanabb pasija! – adta meg a választ. – Ő hívott el?

-          Aha, de nem megyek el vele. – válaszoltam gyorsan. – Én mással szeretnék. – mondtam lesütött szemmel.

-          Hát, te ne vagy normális. – szólt hűvösen és kiviharzott a szobámból.

Tényleg nem lennék az? Bennek lett volna rá alkalma, hogy meghívjon, de nem tette. Lehet félreértettem valamit? Á, utálom, amikor ilyeneken kattog az agyam. Ben fagyit hozott nekem éjfélkor, az erkélyemre, elhívott egy koncertre. Csak nem értettem félre! Mellesleg mikor találkoztam én Ádámmal? Még csak a név sem ismerős. Lehet, hogy ő távolról figyel? Holnap ki kell derítenem, és azt is, hogy Ben el fog-e hívni, vagy nem. Remélem az előbbi! J

Vacsoráig Facebookoztam. Tettem fel új képeket, rákerestem Ádámra, mondjuk csak a keresztneve alapján először nehéz volt, de az iskola alapján beazonosítottam. Utána meg megláttam, hogy bejelölt, csak én szerencsétlen nem néztem meg, hanem végignéztem a suli összes Ádámját. Amúgy tényleg eszméletlenül helyes. Persze Ben helyesebb.

Vacsora után beraktam a Vadócka című DVD-t. Végül Detti is csatlakozott, de éreztem rajta, hogy haragszik. Pedig semmi joga hozzá! Egyszerűen nekem nem Ádám a nagy Ő. Ráadásul még nem is beszéltem vele.

A film után még a szobámban olvastam, amikor „valaki” kopogott az erkélyemen.

-          Szia! – köszönt rám Ben.

-          Helló!

-          Csak véletlenül erre sétáltunk Titánnal, és gondoltam benézek. Ja, és véletlenül van nálam két forró csoki, ami remekül jön, ha kutyát sétáltat két, kilencedikes.

Persze értettem a célzást. Fogtam a farmerdzsekim és lemásztam Ben után. Hú, hát lábam már nincs. Annyi ideig sétáltunk, meg futtattuk Titánt, hogy a végén már jóformán húzni kellett magunkkal a kutyát. Rengeteget beszélgettünk, vettünk még egy forró csokit, vagyis Ben vett még forró csokit. A sétának egy hatalmas vihar vetett végett. Elkezdett zuhogni, a szél már az ágakat tördelte le a fákról. Egy majdnem fejbe vágott. Ben húzott be egy erkély alá. Egymásra néztünk és egyszerre szakadt ki belőlünk a röhögés. Két szerencsétlen sétálni megy.

-          Remélem, hamar eláll. Ilyen időben nem megyek tovább.

-          Szerintem nem lesz ez olyan hamar. – közölte.

-          Legyél optimistább! Énekeljünk! Süss fel nap… - kezdtem, de nem jutottam tovább, mert egy villám belecsapott a közeli fába, és a döbbenettől nem jött ki hang a torkomon.

Ben is döbbent képet vágott, végül úgy döntöttünk, hogy inkább hazafutunk. Azt hittem ott fogok elpusztulni. Megkönnyebbülten léptem be a szobámba, és behívtam Bent is, mert hirtelen az eső átváltott jéggé. Szegény Titánnak be kellett érnie az erkély alatti fához kötve.

-          Jó kis séta volt! – mondta röhögve Ben.

-          Hát, fantasztikus. – bólogattam, komoly fejet vágva.

-          Az micsoda? – mutatott az Ádámtól kapott csomagra mutatva.

Gyorsan mérlegeltem, hogy megéri-e hazudni, de végül úgy döntöttem, hogy nem.

-          Ádám küldte, a 11-ből. Szeretné, hogy elkísérjem az évnyitó bálra. – feleltem, mire Ben kérdőn nézett tovább. – Nemet mondtam neki.

-          Már meghívtak?

-          Nem. – feleltem kínosan.

Elég furán jött ki így a helyzet. Ben elmosolyodott, aztán feltűnt neki, hogy csillapodott az eső. Nem feszegette tovább a témát, hanem elköszönt és lemászott az erkélyről. Én meg beleszédültem az ágyba.

Szeptember 3-a, Szombat:

Reggel fél tízkor ébredtem. Miközben a ruhámat válogattam, elkezdtem azon gondolkodni, hogyha Ben el akar hívni a bálba, akkor miért nem tette meg tegnap. Végül egy fekete csőfarmert vettem fel, egy pink ujjatlannal, fekete boleróval és egy fekete telitalpú szandállal. Utána megfésülködtem, és a hajamat egy lila masnival oldalra fogtam. Gyors smink, néhány kiegészítő, aztán lementem reggelizni. Niki hagyott egy cetlit, hogy elment az uszodába, Detti pedig még aludt. Csináltam magamnak egy szendvicset és letelepedtem a kanapéra. Egyszer csak csengettek.

-          Szia! – köszöntem mosolyogva Teklának.

-          Segítened kell!

-          Miben?

-          A németben. – mondta, én meg furán néztem rá, mire folytatta. – A legtöbben részt vettünk egy nyári német tanfolyamon, az iskola jóvoltából, mivel itt nincs egy nulladik év, amiben csak németet tanulunk. Az általánosban is tanultunk németet és az általános valamilyen szinten felkészít a gimnáziumra. Viszont így, eléggé nehezen értem az órai anyagot.

-          Azt szeretnéd, hogy nézzük át az órai anyagot?

-          Tulajdonképpen, igen.

-          Mikor gondoltad?

-          Mondjuk, most. – emelt fel egy zacskót, a háta mögül.

-          Felőlem.

Mivel délelőttre nem volt programon (mondjuk délutánra sem) nyugodtan átvettük az anyagot Teklával. Nálunk is ebédelt (rendeltünk egy pizzát), utána meg megnéztünk egy DVD-t. Épp elment, amikor megláttam az utca végén Bent. Biztosra vettem, hogy hozzám jön, ezért nyitva hagytam az ajtót. Nem is tévedtem.

-          Szia! – köszönt.

-          Helló! Mit szeretnél?

-          Rájöttem, hogy tegnap nem hívtalak meg az évnyitó bálra. Annyira lekötött, hogy Ádám meghívott, hogy teljesen elfelejtettem. Most viszont megkérdezem. – mosolyodott el. – Eljössz velem?

Persze, hogy habozás nélkül igent mondtam. Közben arra is rájöttem, hogy Ádámnak tulajdonképpen nem mondtam nemet. Nem is beszéltem vele. Na, mindegy!

Bennek mennie kellett, mert jöttek hozzá a nagyszülei, Detti pedig felébredt (?). Azért délután kettőkor fura ébredni. Még egy kicsit neheztelt rám, az Ádám ügy miatt, de eltökélte, hogy meggyőz arról, hogy mégis menjek el vele. Mosolyogva hallgattam, végül bevallottam, hogy igent mondtam, Bennek.

-          Mikor hívott meg?

-          Most, délután. Detti, ha ennyire Ádámmal akarsz menni, akkor vetesd észre magad! Engem nem érdekel, sajnálom, és nem szeretném, ha mindig rám próbálnád tuszkolni, mert mint mondtam, nem érdekel.

-          Neked könnyű! Téged mindenki észrevesz. Szép vagy, okos és közvetlen. Rengetegen el akarnak még hívni.

-          Detti, téged is el fognak hívni. Te is szép vagy, okos és közvetlen. Annyi az egész, hogy még nem illeszkedtél be teljesen, de majd menni fog. Kreatív vagy. A bálig simán megmutathatod magod. Én segítek is szívesen, ha szeretnéd.

Detti végiggondolta, végül megrázta a fejét és bezárkózott a szobájába. Én a szobámban olvastam, meg Facebookoztam. Egyszer csak Ádám írt rám.

Nagy Ádám: Szia!

Balogh Laura: Szia!

Nagy Ádám: Mire jutottál a bállal kapcsolatban:

Balogh Laura: Ne haragudj, de mással megyek.

Nagy Ádám: :(

Aztán egyszer csak kilépett. Most haragszik, vagy csak csalódott? Nem szeretnék haragban lenni senkivel, főleg, hogy csak két napja járunk egy suliba, és az első hivatalos beszélgetésünk a Facebookon történt, ráadásul meg is bántottam. Nehéz lesz ez a kilencedik. Már Rebekával rossz a kapcsolatom, Viviennel nincs kapcsolatom, Ádámmal meg az elején elszúrtuk. Detti kivan, és nem tudom, hogy most féltékeny-e rám, vagy csak fél, hogy nem hívják meg a bálba. Anyámmal is totál rosszban vagyunk, és nem visz rá a lélek, hogy felhívjam, és megbeszéljem vele a dolgokat. Apa még mindig nem válaszolt a fotóalbumra, és már négy napja nem is hívott. Niki nem sokat van itthon, alig beszélgetünk. Egyedül a barátaimmal érzem jól magam. Viszont biztos vagyok bene, hogy Rájuk mindig számíthatok és ez az érzés megnyugtat.

Detti fél hétkor került elő. Három percig nem bírtam megszólalni a döbbenettől. Barna haja szőkére volt festve és be volt dauerolva. A körmei tűzvörösre voltak kifestve. Egy tűzpiros, mélydekoltázsú ruhát viselt, ami a combja feléig sem ért el. Egy térdig érő fekete, magas sarkú csizma volt még rajta. A szeme füstösen volt kisminkelve, a rúzsa pedig, szintén tűzvörös. A karján rengeteg piros és fekete fémkarkötő, amik ha összeütődtek, tök jó hangot adtak ki. Az első dolog, ami eszembe jutott: Kurva. Tény, hogy nem nézett ki benne rosszul, de nem így kell felhívni magadra a figyelmet. Legalábbis szerintem.

-          Detti, ugye nem akarsz így elmenni itthonról? – mondtam, jól megnyomva az így szót.

-          Szerintem jól nézek ki benne. – vonta meg a vállát.

-          Hova akarsz menni?

-          Kittinél lesz egy buli. Oda.

Kitti az egyik barátnője, aki egy évvel idősebb.

-          Én, nem engedlek ki ezen az ajtón, egyedül.

-          Akkor gyere te is! De siess!

Felsiettem a szobámba, felvettem a farmerdzsekim, elraktam a telefonom és már mentem is le. Odafelé úton azon rettegtem, hogy egy autó megáll, hogy felvegye Dettit. Szerencsére ez nem következett be.

Az ajtót Kitti nyitotta, aki nem teljesen volt magánál. Detti bevonult, és azonnal körbeállták. Főleg persze a fiúk, azok közül is azok, akik már nem voltak teljese a maguk urai. Gyorsan leültem egy szabad székre a sarokba, ahonnan még jól láttam Dettit. Egyszer csak Robi érintette meg a vállam.

-          Hát te?

-          Dettit kísértem el. – böktem Detti felé.

-          Az Detti? Mi történt vele?

-          Azt mondtam neki, hogy hívja fel magára a figyelmet, de én nem pont így gondoltam.

-          Azt gondoltam. – mosolyodott el.

-          Te még maradsz?

-          Aha, megvárom a karaoke-t.

-          Néha rá tudnál nézni. Én inkább hazamegyek.

-          Persze. Vigyázz, ilyenkor sok fura figura mászkál az utcákon.

-          Remek, most már félek is.

-          Szia! – köszönt gyorsan el, és belevetette magát a tömegbe.

Gyors léptekkel haladtam haza, nehogy belefussak egy fura figurába. Már csak egy sarokra voltam a háztól, amikor egyenesen nekimentem Ádámnak. Mint kiderült, tőlem jött, csak nem talált otthon. Elmondta, hogy nem haragszik, csak megszakadt a net, utána meg már én nem voltam bejelentkezve. Ezen azért megkönnyebbültem. Ádám amúgy aranyos srác, főleg ha nem teszi az agyát a barátai előtt. Majdnem egy órán keresztül beszélgettünk, utána bementem a házba. Niki még mindig nem volt otthon. Ez már azért gyanús. Én lezuhanyoztam, utána olvastam és lefeküdtem aludni. Fárasztó egy nap volt, és még ki kell találnom, hogy beszéljem le Dettit erről a marhaságról. Nem lehet ennyire buta!

Szeptember 4-e, Vasárnap:

Tízig aludtam, de mégis hulla fáradtan ébredtem. Gyorsan lezuhanyoztam, hogy felébredjek valamilyen szinten, utána meg felmentem Facebookra. Hát, ami ott fogadott… Rengetegen elküldtek egy videót, amin Detti részegen énekel egy asztalon. Olyan ideges lettem. Hogy alázhatta meg magát ennyire? Ezt nem fogja lemosni magáról. Dühösen nyomtam ki a laptopom és elkezdtem minden félét a falhoz vágni, hogy Detti felkeljen a szomszédban. Egy álmos morgással reagált, mire átkiabáltam, hogy nézze meg a Facebookot. Hallottam, hogy bejelentkezik a gépe, én meg felöltöztem. Viszonylag meleg nap volt, ezért egy háromnegyedes fehér, vászongatyát vettem fel, egy piros csőtoppal, amin fekete szívecskék voltak. A hajamat egy piros hajpánttal fogtam hátra, aztán gyors smink, és lementem a nappaliba. Niki dühösen, csípőre tett kézzel, állt a lépcső mellett. Egyből a gép felé fordultam. Be volt kapcsolva Detti adatlapján (!).

-          Mi ez? – bökött a képernyő felé.

-          Határozottan Dettinek néz ki.

-          Hogy hagyhattad, hogy ilyen hagy ne mondjam mit csinált magából?

-          Szerintem ez nem az én feladatom! Amúgy meg, én inkább megpróbálnám megakadályozni, hogy még egy ilyen felkerüljön!

Nem akartam tovább beszélni Dettiről, ezért felvettem a cipőm és kimentem sétálni. Elvittem magammal Titánt is. Szegényről az utóbbi időben elfeledkeztem. Boldogan szaladgált a réten, én meg csak gondolkodtam. Egyszer csak nekimentem egy fának. Ehhez azért tehetség kell. Ráadásul visszapattantam róla és seggre estem. Na, ki a világ leglúzerebb embere?

-          Jól vagy? – kérdezte egy idegen hang.

Gyorsan felpillantottam. Sötétzöld szem, fekete haj, elbűvölő mosoly. Így tudnám jellemezni az idegen srácot. Egyetemista lehetett, legalábbis erre következtettem a kezében lévő könyvről. Már nem emlékszem a címére, de mindegy.

-          Aha, csak elbambultam.

-          Az feltűnt. Már öt perce utánad kiabálok, hogy elhagytad a kulcsod. – mondta egy mosoly kíséretében.

-          Oh, köszi. – mosolyogtam én is.

-          Sebestyén Dávid.

-          Balogh Laura.

Egyszer csak megszólalt a telefonom. Detti keresett, hogy otthon áll a bál, és azonnal menjek haza segíteni neki. Gyorsan elköszöntem Dávidtól és hazáig rohantam.

Detti nem viccelt. Niki épp berángatta a fürdőszobába, hogy lemossák a hajszínezőjét. A tegnapi ruhája széttépve hevert a kukában, a fekete csizma mellett. Hamarosan kiléptek a fürdőből. Olyan jó volt Dettit újra normálisan látni.

-          Ha még egyszer részegen látlak, esküszöm, hogy megjárod. Három hétig nem mehetsz sehova iskola után! Mindenki ezen fog röhögni. Ha meglátnak ez fog eszükbe jutni! Te egy értelmes lány voltál, de egyre jobban kételkedem benne! Most pedig nyomás a szobádba és öltözz fel normálisan!

Detti csak a szemét forgatta, és egy szó nélkül bement a szobájába. Közben Niki valamilyen szinten lehiggadt.

Hatkor elkezdtem készülődni a koncertre. Megmostam a hajam, aztán kivasaltam. Egy fekete leggingset vettem fel, egy kék hosszított toppal, amit a derekánál egy fekete övvel kell megkötni. Ezúttal kicsit több sminket tettem magamra. Sötétkék szemhéjpúder, fekete szempillaspirál, fekete szemceruza, szájfény. Felvettem egy fekete nyakláncot is, meg egy fekete nyakláncot. A cipőválogatásom meglehetősen hosszúra sikeredett. Olyat akartam, ami illik a ruhámhoz, de kényelmes és járni is tudok benne. Végül egy fekete, nem túl magas sarkú cipőt választottam. Háromnegyed nyolcra készültem el, ezért még átmentem Dettihez.

-          Hogy vagy? – kérdeztem.

-          Rémesen. Gondolom nem így gondoltad, hogy hívjam fel magamra a figyelmet.

-          Nem baj, ha nőiesen öltözködsz, de normál kereteken belül. A barna haj remekül áll neked. A természeteddel kell elérned a céljaidat, mert hosszú távon a külső nem elég. Ezek után meg még jobban kell hajtanod, mert talán egy kicsit csökkentél a szemében.

-          Erre rájöttem. Amúgy jól nézel ki. – mosolyodott el.

-          Köszi.

Pontban nyolckor csengettek. Gyorsan ellenőriztem magam a tükörben, utána kinyitottam az ajtót. Ben szőkésbarna haja, spécin fel volt zselézve. Rövid farmert viselt, fekete convers cipővel, fekete pólóval, amire rá volt írva, hogy: music forever. Ő inkább lazán öltözött, mondjuk koncertre mentünk.

A ligetbe taxival mentünk. Tök sokan voltak. Gyorsan vettünk üdítőt, amíg nem állt öt kiló méteres sor előtte. Aztán elkezdődött a koncert. Nagyon tetszett. Mindenféle számot énekeltek, és a legtöbbször minket is bevontak. Amúgy Bennek jó hangja van. Valahogy sejtettem. :) Ráadásul játszották a Wake Me Up When September Ends-t. Bennel amint meghallottuk egymásra néztük, és kitört belőlünk a röhögés, aztán meg teljes erőnkből énekeltük. A koncert majdnem éjfélig tartott. A végére berekedtem, mondjuk mit is várok, ha ordibálok két és fél órán keresztül. Épp mentünk a kijárathoz, amikor összefutottunk Szabival

-          Sziasztok! – köszöntem rájuk, mire egyből elengedték egymás kezét.

-          Helló! – köszöntek vissza kórusban.

Kínos csend.

-          Tök jó volt a koncert. – mondta végül Ben.

-          Igen szerintem is. – vágtuk rá mind a hárman.

Újabb csend. Végül Bennel elköszöntünk, és hívtunk taxit. Egész hazafelé úton beszélgettünk. Minden féléről. Tekláról és Szabiról, a koncertről, az évnyitó bálról, szóval mindenről. Bennel szeretek beszélgetni. hasonló az ízlésünk, de mégsem teljesen ugyanolyan. Vannak olyan zenék, amit magamtól sosem hallgattam volna meg, de ő megmutatta, és az óta imádom.

Pár utcával a házunk előtt szálltunk ki a taxiból, hogy sétálhassunk még egy kicsit. Ben épp egy focitáboros sztorit mesélt, amikor befordult a sarkon Dávid. Egyből felismert és elmosolyodott.

-          Szia! Jól van a fejed?

-          Szia! Igen és még a kulcsom is megvan.

Ben egy picit megbökött mire észbe kaptam.

-          Dávid, ő Ben. Ben ő Dávid. – mutattam be egymásnak őket. – Dáviddal reggel találkoztam, mert elhagytam a kulcsom és utánam hozta. Ben pedig az osztálytársam.

A két fiú kezet fogott, aztán Dávid elment, mert időre ment valahova.

-          Miért kérdezte, hogy jól van-e a fejed?

-          Ez eléggé kínos helyzet volt. – mondtam, Ben meg kérdőn nézett rám. – Nekimentem egy fának.

Nem csoda, hogy Ben röhögő görcsöt kapott. Először el sem hitte, de mikor rájött, hogy komolyan mondtam, még jobban röhögött.

-          Örülök, hogy ilyen szórakoztatónak találod. – mosolyogtam.

-          Hát, nem sokszor megy neki az ember egy fának.

-          Hát, tényleg nem. Én épp máson gondolkoztam, az meg beállt elém.

Ben megint felröhögött, aztán elértünk a házhoz. A kertkapu előtt még beszélgettünk egy fél órát, majd elköszöntünk egymástól és bementem. Detti ébren várt. A kanapén ült és azonnal kérdőre vont. Mindent elmeséltem neki, kivéve Szabit meg Teklát. Attól féltem, hogy újra kiakad, és megint szőkére festi a haját, csak, hogy feltűnjön.

Egyszer csak Niki jelent meg a lépcső tetején és ránk förmedt, hogy menjünk aludni. Épp bebújtam a takaró alá, amikor meghallottam, hogy SMS-em érkezett. Bentől:

Nagyon jól éreztem magam Veled! Jó éjszakát, Lau!

Igen. Launak hívott. Összesen tízszer olvastam el az SMS-t, végül a telefonommal a kezemben elaludtam.

Szeptember 5-e, Hétfő:

Niki fél hétkor ébresztett. Nem esett jól, nem vagyok korán kelő típus! Gyorsan bepakoltam a táskámat, aztán felöltöztem. Sötét, szaggatott csőfarmer, egy rózsaszín, hosszított spagetti pántos felső, szürke boleró. A hajamat egy rózsaszín-szürke kockás hajpánttal fogtam hátra. Feltettem egy kevés sminket, utána lementem a konyhába. Detti már ott ült, és mosolyogva fogadott. Jó kedve volt, és ennek tökre örültem. Talán egy picit felelősnek éreztem magam a múltkori miatt.

Ben már kint várt minket, így hármasban indultunk el. A sarkon belefutottunk Ádámba és az egyik haverjába. A következő sarkon Robiba, a suli előtt pedig Szabiba, Zsófiba és Teklába. A szünetben ment a mateklecke másolás (az én füzetemből), utána pedig zenehallgatás és beszélgetés.

A matektanár bevágta maga mögött az ajtót, lecsapta a naplót. (Az órák persze németül zajlanak)

-          Akkor, jöjjön ki a táblához Hermann Szabolcs! A többiek csendben oldják a 12oldal példáit!

Szabi belenézett még a füzetébe, aztán kiment. A házi példáját kellett megoldania, amit ugyebár rólam másolt. Íjjj. Nem tudta megoldani, sőt azt sem tudta, hogy kezdjen hozzá. A tanár adott neki egy karót, utána meg kihívott engem. Sikeresen megoldottam a feladatot, mire visszaküldött a helyemre. Nem kaptam rá semmilyen jegyet. Ez gonoszság. L

A biológia tanár, nos… Nálam ott rontotta el, hogy bejött szandálba és zokniba, rövid farmerben, ingben és nyakkendőben. Ráadásul semmi humora. Kinyittatta a könyvet, ki kellett jegyzetelnünk az első négy oldalt, utána abból kérdezett. Nem szimpatikus.

A német óra ugyanolyan jó volt, mint múltkor. A töri unalmas, de nem borzalmas. Szünetben ketten akartak meghívni a bálba (egy évfolyamtárs, és egy 10-es). Rajz, kellemes és nyugis. A közös testnevelés nagyon jó volt. Először bemelegítettünk, aztán kidobóztunk. Egyszer nyertünk, egyszer kikaptunk. Az RSG tanárnő nagyon szigorú, de van humora és tehetsége. Őt bírom. A kedvencem viszont továbbra is a német tanárnő.

Épp a szekrényemben pakoltam, amikor odajött hozzám egy 12-es. Bálintnak hívják (egyből Zsolti barátja jutott eszembe róla), és a bálba akart elhívni. Egyszerre több tekintet is felém fordult. Néhányan (főleg fiúk) kíváncsian néztek Rám, Bálintra meg gyilkos pillantással, a lányok meg éppen fordítva. Ma már harmadszor elmondtam, hogy sajnálom, de már meghívtak. Erre megkérdezte, hogy ki.

-          Majd megtudod. – feleltem mosolyogva.

Bálint furán nézett rám, de végül bólintott és elment. Hirtelen mindenki elfordult. Az ügyesebbek folytatták a tevékenységüket, a bénábbak elkezdték a plafont bámulni. Egy kicsit gyanús, na, mindegy.

Ben és Detti már a kapuban vártak, és hamarosan megérkezett Robi is. Utóbbi hamar le is vált tőlünk. Detti is vele ment, mert arra volt a papír-írószer bolt, és venni kellett egy füzetet (biológiára elfelejtett). Valahogy mindig kettesben maradunk, Bennel. De rendszerint bele is futunk valakibe. Ezúttal ez elmaradt. Meg is jegyeztem Bennek, mire röhögve bólintott.

Niki még nem volt otthon, amikor beléptem és hirtelen elhatároztam magam: Fel fogom hívni anyát! Felmentem a lépcsőn, fogtam a mobil telefonom, és kikerestem a névjegyzékben. Egy kicsit még bámultam a hívás gombot, de végül rávettem magam.

-          Szia, Kicsim! – vette fel első csörgésre a telefont, életében először.

-          Szia, Anya! Szeretnék beszélni veled a múltkoriról.

-          Reméltem, hogy felhívsz, hogy megbeszéljük. Tudod, még fiatalnak éreztelek ahhoz, hogy megtudd az igazságot. Apáddal döntöttünk így.

-          Apával?

-          Igen. Úgy gondoltuk, hogy így kevésbé fog megviselni. Sajnálom.

Egy nagy kő esett le a szívemről, de egy újabb telepedett a helyére. Anya miattam hazudott, viszont én mindig azért haragudtam rá, hogy lenézi apát. Apa pedig egy szó nélkül tűrte, hogy neki szidjam anyát. Miért van az, hogy mindig van kő a szívemen? Fárasztó cipelni őket. L

Délután megírtam a házi feladataimat, utána pedig elmentem megsétáltatni Titánt. Lesétáltunk ahhoz a helyhez, ahol múltkor nekimentem a fának. Egyszer csak szembe jött velem Dávid.

-          Szia! – köszönt rám.

-          Helló!

-          Hogy vagy?

-          Köszi, jól. Te?

-          Én is. Épp az egyetemről jövök. Orvosnak készülök. – mondta.

-          Az király. Én is gondoltam már arra, hogy orvosnak megyek, de már más céljaim vannak.

Majdnem egy órán keresztül beszélgettünk. Tök jó volt, de azért nem múlhatja felül Bent. Mert Ő nem Ben. J

Mikor hazasétáltam Teklát találtam a bejárati ajtó előtt. Megint át kellett vennem vele a németet, utána pedig rátért a tegnap esti koncertre.

-          Szabi meg én. Szóval… - próbálta elkezdeni.

-          Tekla, nem kell letagadni. Én tökre örülök. Szóval te vagy a barátnője, akiről írt a Facebookon?

-          Aha. Én ragaszkodtam hozzá, hogy név nélkül tegyen ki.

-          Értem.

Még két órán keresztül dumáltunk, mindenről. Pontoztuk a fiúkat, a zenéket, a ruhákat, mindent. Remek volt. Egy idő után Detti is csatlakozott, és magamban hálát adtam, hogy Tekla nem mesélte el neki, hogy Szabival jár. Még mindig félek attól, hogy úgymond visszaesne. Féltem Dettit, és teljes mértékben a testvéremnek tekintem.

Este megnéztünk Dettivel néhány Szívek szállodája epizódot. Én teljes mértékben Logan párti vagyok. Imádom! Utána még olvastam a szobámba, aztán kopogtattak az erkélyajtómon. Persze Ben volt. Még vizes volt a haja, ami a szélben meglehetősen felelőtlen, de egyben nagyon helyes.

-          Szia!

-          Szia! Ma mivel készültél? – kérdeztem mosolyogva.

-          Tulajdonképpen arra gondoltam, hogy eljöhetnél a bandák próbájára.

-          Este 11-kor?

-          Balázs fociedzésre jár, korrepetál, és minden nap fut. Csak ilyenkor ér rá, és ő a dobos, nélküle nem megy.

-          Aha. Elmegyek szívesen.

A banda próbaterme a Benék háza melletti faházban volt. Két telkük volt egymás mellett, az egyiken a ház, a másikon a kert, meg a próbaterem. Nagyon jól nézett ki. A kert gondosan meg volt csinálva. A házuk kétemeletes volt, halványkék. Hatalmas ablakok, sötétkék függönyök. A háznak volt egy tornáca, asztallal, székekkel. Olyan barátságos volt. A faházban már bent voltak a banda tagjai, amit egy kicsit furcsálltam. Hogy-hogy bent vannak, Ben nélkül? Na, mindegy. Szóval a bandatagok:

• Dob: Balázs
• Szólógitár: Levi (az osztályból)
• Basszusgitár: Tomi (nem ismerem, Ben valamilyen általános iskolás barátja)
• Ritmusgitár: Ben (<3 forever; ráadásul ő énekel)

Húúú. Irtó jól nyomták. Játszottak Metallicát, saját átdolgozásokat, meg saját számokat. Volt egy tök szuper, majd felveszem és beállítom csengőhangnak.

Niki nem volt boldog, hogy fél egyre értem haza. Még most is üvölt, úgyhogy inkább alszom.

Szeptember 8-a, Csütörtök:

Íjjj, de rég nem írtam! Túl átlagos napjaim voltak, és két sorért nem fogok írni. Azért egy gyors összegzés:

Kedd: Újabb tanárok. Beszélgetés, netezés. Dávid bejelölt Facebookon. Kábé ennyi.

Szerda: Detti rájött, hogy Tekla és Szabi járnak. Ki van bukva. Ááá, újabb probléma. Beszéltem apával, összevesztünk. „Remek”. Peches vagyok, ez van.

Ma reggel arra ébredtem, hogy Detti a másik szobában maximum hangerőn zenét hallgat. Kellemes ébredés. Gyorsan beágyaztam, utána felöltöztem. Kint esett az eső, ezért egy fekete csőgatyát vettem fel, egy fehér hosszított rövid ujjúval, amin egy pink Eiffel torony van. Felvettem még egy fekete pulcsit, amin fehér halálfejek vannak. Még felvettem a fekete, szintén halálfejes conversemet, aztán bepakoltam a táskám. Utána megfésülködtem, és a hajamat egy pink, szívecskés csattal fogtam hátra. Még egy kevés smink, és lementem. Detti nem tűnt megkergültnek, de nagyon le volt törve. Szótlanul ült az asztalnál, és a müzlijét kavargatta. Niki pedig fejcsóválva nézte.

-          Detti, mehetünk? – kérdeztem kedvesen.

-          Persze. – felelte egykedvűen.

Ben még nem volt ott, de ez nekem kapóra jött. Írtam egy SMS-t, hogy nem várjon, utána minden erőmmel Dettit próbáltam összekanalazni.

-          Detti, Szabi miatt nem kell kibukva lenned! Rám mindig számíthatsz! Csomó srác mindenét odaadná, hogy veled járhasson. Majd megtalálod, higgy nekem!

-          Aha. – mondta, olyan hangsúllyal, hogy semmi sem aha.

-          Holnap bál. Biztos jó lesz.

-          Nem megyek. Nem hívtak.

Hát a felvidítás nem jött össze. Még együtt érzően megsimítottam a hátát, aztán odaértünk a sulihoz. Detti próbált mosolyt erőltetni magára, nem sikerült. Szegény!

Hamarosan megérkezett Ben. Azonnal félrehívott.

-          Valami baj van?

-          Dettivel, és próbáltam lelket önteni belé, és úgy gondoltam, hogy nélküled nagyobb az esélyem.

-          Elértél valamit?

-          Nem. Ráadásul senki nem hívta el a bálba, ezért még jobban ki van.

-          Sajnálom.

-          Én is. – mosolyodtam el szomorúan.

Az órák közül a kémia és a német volt fontos. Kémián Detti felelt. Egyesre és úgy kiakadt, hogy kirohant a teremből, sőt az iskolából. Szerintem még sírt is. Én meg azonnal utána rohantam. A térnél értem utol. Leült a padra és az arcát a tenyerébe temette. Odaültem mellé és elkezdtem vigasztalni. Váratlanul Dávid jelent meg mögöttem. Halkan megkérdezte, hogy mi történt, én meg nagy vonalakban vázoltam neki a történetet. Leült Detti másik oldalára és ő is elkezdte vigasztalni. Olyan aranyos. Nem is ismeri Dettit, de gondolkodás nélkül segít. Engem meg visszaküldött az iskolába, hogy ne legyen igazolatlanom. Igaza volt. Visszafutottam a suliba és épp beestem csengetésre. Mindenki kérdőn nézett rám, de bejött a fizika tanár, így nem tudtam elmondani. Egyedül Bennek és Szabinak suttogtam el, (kihagyva, hogy Detti legfőbb problémája Szabi és Tekla) ők meg figyelmesen hallgattak.

-          Ismételje meg Szabolcs a képletet! – szólt a tanár.

-          Hát, fogalmam sincs.

-          Óra végén leosztályozom a füzetét. Egy szó kimaradásánál, egy jeggyel kevesebb.

 

Szabi gyors másolásba kezdett, az én füzetemről. Nem tudom, hogy írtam le. Nem is néztem a füzetet, mert közben beszéltem, de megszokásból írtam. Ez fura. Óra közepén megcsörrent a telefonom.

-          Kifelé a teremből, és, ha méltóztattál kikapcsolni a telefonod, visszajöhetsz!

Kint felvettem, mert Dávid hívott.

-          Mi van?

-          Hazakísértem. Viszonylag megnyugodott, de fájt a feje, ezért nem megy vissza a suliba ma.

-          Oké, és köszönöm.

-          Nincs mit.

Gyorsan lehalkítottam a telefonom, és visszamentem a terembe. A tanár még mondott egy „elég lassan ment”-et, de utána hanyagolta a témát. A szünetben ismét elmondtam a sztorit, kiegészítve Dávid beszámolójával.

Németen szódolgozatot írtunk, csak a legtöbben nem tanultak (é se, de nekem ez könnyen megy). Hol hátrafelé súgtam, hol előre. A tanár háromszor szólt rám, végül elvette a lapom és kiküldött a teremből. Mikor beszedte a többiek dolgozatát visszahívott, és elmondta, hogy még egyszer ne merjek súgni. Az óra további részében nyelvtant vettünk. Unalmas volt! Nagyon!

A nap további részében még két „kérőt” (a bálra) utasítottam el. Már azért rájöhettek volna, hogy mással megyek! Na, mindegy!

Suli után Bennel, Szabival és Teklával beültünk a cukrászdába. Dumáltunk, meg röhögtünk és kábé ennyi. Utána Tekla és Szabi mentek az egyik irányba, mi meg Bennel a másikba. Hát, elég fura látvány volt a házunknál. Detti szobájából kirepült egy bőrönd! Bennel összenéztünk és egyszerre rohantunk fel a lakásba.

-          Mi történt? – kérdeztem a zokogó Dettit.

Niki a szekrényénél állt és egy táskába pakolt.

-          Anya azt akarja, hogy elmenjek egy hónapra a városból.

-          Mi van? – néztem Nikire.

-          Rossz hatással van rá ez az iskola. Teljesen ki van borulva Szabi miatt is, ma elbőgte magát egy kémia egyesen. Jót fog neki tenni egy hónap, pihenő. Arra az időre magántanuló lesz. Nagymama szívesen befogadja Dettit. Nem fogja elhanyagolni a tanulást, de ki tudja magát pihenni. Túlteheti magát a csalódásokon. Így lesz a legjobb.

Ki hallott már ennél nagyobb marhaságot? Ráadásul Niki elárulta Bennek, hogy Detti Szabi miatt van ki. Íjjj. Ezt jól megcsináltam. Ha nem hagytam volna egyedül a bulin, akkor nem lett volna az a videó és nem telt volna be a pohár Nikinél. Robira is haragszom, mert megígérte, hogy vigyázni fog rá.

Behívtam Bent a szobámba. Leült az ágyamra és kérdőn nézett felém. Egy ideig próbáltam úgy tenni, mintha nem venném észre, de mikor már nem tudtam tovább úgy tenni, hogy a fiókban kotorászok ránéztem.

-          Mi az, hogy Szabi miatt van kiakadva?

-          Ben, ezt Detti nem véletlenül csak nekem mondta el. Az ő titka és én nem adhatom tovább. Légy szíves ne mond el senkinek!

-          El se mondod, hogy miről van szó.

-          Azt ne add tovább, hogy Szabi miatt van ki.

-          Nem terveztem, de akkor mond már el, hogy mi ez a titok!

-          Nem tartozik rád! – csattantam fel. – Ha Detti akarja, elmondja. – tettem hozzá kedvesebben.

Ben meglepődött, hogy kihozott a sodromban. Egyszerűen nekem is elegem van mindenből. Összevesztem apával az már alapvetően rányomta a napomra a bélyeget, most meg Niki ezzel a hülye ötletével. Nem akarom Dettit is elveszteni.

-          Bocs, hogy élek.

-          Nem erről van szó. Nehéz héten vagyok túl ez meg hab a tortára. Nem azért nem mondom el neked, mert nem bízom benned. Egyszerűen ez Detti titka és nincs jogom elmondani Senkinek. – mondtam, jól megnyomva az utolsó szót.

-          Oké. Akkor holnap találkozunk. – köszönt el és az erkélyen keresztül távozott.

Én visszamentem Dettihez. A táska már bepakolva állt az ágy mellett és Niki épp arra próbálta rávenni Dettit, hogy ne ugorjon rá. Érdekes, az biztos.

Egy óra múlva már a kocsiban ültek. Niki komolyan gondolta. Néztem a távolodó autót, aztán Robi érintette meg a hátam. Olyan ideges lettem, hogy nekiestem. Minden a fejéhez vágtam, ami csak az eszembe jutott. Egy kicsit el is vetettem a sulykot. Robi viszont egyáltalán nem sértődött meg rám. A végén ő vigasztalt engem. Egyből tudta, hogy valami családi dráma van nálam. Tök jól ismer. :)

Megvárta, hogy Niki visszaérkezzen és csak akkor ment el. Kétségkívül ő rá fogok tudni támaszkodni, amíg Detti nem lesz itt. Meg remélem Benre is. Lehet, hogy kiakadt rám, mert olyan „izé” voltam. Ezen kattogtam egész este, még aludni sem tudtam. Viszont jött a felmentő sereg. Pontosabban egy SMS.

Szia, Lau! Ahogy téged ismerlek, most azon agyalsz, hogy haragszom-e rád. Teljesen őszintén mondom, hogy NEM. Biztos megvannak az okai annak, hogy így reagáltál. Holnap találkozunk! Jó éjszakát!

U.I: Nézz ki az erkélyre, vár rád valami!

Vííí! Ez olyan édes SMS. Azonnal kirohantam az erkélyre. Csak ismételni tudom magamat, Vííí! Egy csokor a kedvenc virágomból. Jácintból. Vajon honnan tudta? Plusz egy tábla Milka csoki. Lehet, hogy nem a világ legnagyobb ajándéka, de akkor is. :)

Most szívecskéket akarok írni. Tele egy egész füzetet! De kezdetnek 8 is elég lesz.

<3 B <3 E <3 N <3 J <3 A <3 M <3 I <3 N